Vezérigazgatót cserélt a V-Híd Csoport
HRA Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó V-Híd Csoport vezérigazgatója, Sárváry István 2025. július 28-tól új szakmai kihívások elé néz, így közös megegyezéssel távozik a vállalat éléről - közölte a Mészáros Csoport.
Hangsúlyozták, az ilyen jellegű változások mindig "előremutató, természetes folyamatot" jelentenek egy cég életében, amely egyben a vezető jövőbeni fejlődését szolgálják.
A tájékoztatás szerint Sárváry István feladatait átmeneti időre Deák Gábor, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója, egyben a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. vezérigazgatója veszi át, aki igazgatósági tagként hosszútávon is részt vesz majd a cég életében, amelynek élére hamarosan új operatív vezérigazgató kerül. A V-Híd, amely a kezdetek óta a Mészáros Csoport "zászlóshajója", 2015-ben, a megalakulásakor azt a célt tűzte ki magának, hogy teljesen magyar tulajdonban lévő vasútépítő vállalatot hoz létre. Mindamellett, hogy ezen célkitűzését elérte, a mára cégcsoporttá nőtt vállalkozás azt is bizonyította, komoly szakértelemre tett szert a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében, amit számos összetett projekt sikeres lebonyolítása igazol.
Ezek mind Sárváry István szakmai felkészültségének és elkötelezettségének eredményeként valósultak meg, akinek ezúton is köszönik a közös munkát, vezetése alatt a cég jelentős fejlődésen és bővülésen ment keresztül - írták az közleményben. A V-Híd Csoport 2015 óta meghatározó szereplője a magyarországi infrastruktúraépítésnek.
A vasúti pályaépítésből kiindulva mára komplex beruházások megvalósítására képes, beleértve utak, hidak, parkolók és rakodóterminálok kivitelezését is.
A társaság a legkorszerűbb technológiákat alkalmazza, és az elmúlt években több mint 100 millió eurót fordított gépparkja fejlesztésére. Közel 1100 munkatársat foglalkoztat, valamint több száz kilométernyi vasúti és közúti infrastruktúra építése fűződik a nevéhez. A V-Híd Csoport a jövőben is folytatja zavartalan működését - tájékoztatott a Mészáros Csoport.
