Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Vezérigazgatót váltott a KAVOSZ

HR2025. nov. 3.MTI

Hétfőtől Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) korábbi elnök-vezérigazgatója tölti be a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói pozícióját - tájékoztatta .

A közlemény szerint Végh Richárd feladata a vállalat működésének további digitalizálása, a pénzügyi szolgáltatói együttműködések bővítése, valamint a program ismertségének és elérhetőségének növelése lesz.

A kinevezéssel a társaság célja, hogy a Széchenyi Kártya Program további fejlesztését, a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítését és a digitalizáció erősítését új szemlélettel valósítsa meg - jegyezték meg. Végh Richárd pályafutását több mint 20 éve a BÉT-en kezdte közgazdasági elemzőként, majd annak igazgatójaként dolgozott, ezt követően az MNB Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatóságát vezette. 2016-ban tért vissza a Budapesti Értéktőzsde élére, ahol 2025-ig vezérigazgatóként (2017-2019 között elnök-vezérigaztóként) dolgozott, majd idén májusától az MNB kiemelt elnöki tanácsadója.

A szakember továbbá a Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke. A KAVOSZ tulajdonosaival, az MKIK-val és a VOSZ-szal, valamint pénzügyi partnereivel szoros együttműködésben új fejlesztési terveken és korszerű termékötleteken dolgozik, hogy segítse a magyar vállalkozások fejlődését, versenyképességét és fenntartható működését - áll a közleményben.