Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A balatoni ingatlanárak már megelőzték a budapesti árszintet is

Ingatlan2024. jún. 29.MTI
A rovat támogatója:

A fővárosi átlagot is meghaladta a balatoni ingatlanok vásárlására fordított összeg idén a Duna House adatai szerint.

A Duna House azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy a tó környéki piac egészét tekintve 64,3 millió forintot, a déli parton 60,9 milliót, az északin pedig 67,7 millió forintot szántak ingatlanra a vevők átlagosan, ami több mint a duplája a 2018-as adatoknak, amikor a Balatonnál még 25 millió forint alatt is megoldható volt az ingatlanszerzés.

Azt írták, négyzetméterárak még elmaradásban vannak, de az ingatlanvásárlásra fordított összeget nézve 6 százalékkal meghaladta a fővárosi átlagot a balatoni ingatlanpiac.

Az idei év értékesítési adatai alapján ugyanis míg a Budapesten vásárlók számára 60,4 millió forintba kerül az otthonteremtés, addig a Balaton környéki házra, lakásra szerződők - beleértve a használt és új ingatlanokat is - már 64,3 millió forintos összeget költöttek átlagosan.

Vármegyei bontásban vizsgálva az értékesítési adatokat látható, hogy a négyzetméterárak terén Veszprém vármegye Hajdú-Bihar után a második legdrágább, itt 585 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, átlagosan 50,7 millió forintért lehet ingatlanhoz jutni, a szintén balatoni területtel is rendelkező Zalában és Somogyban pedig 390-434 ezer forint az egy négyzetméterért kifizetett átlag, 29,4-35,4 millió forintos ingatlanérték mellett.

Ennél azonban jóval szélesebb skálán, a lakható állapotú 30 millióstól, akár a milliárdot is meghaladó luxusingatlanokig terjed a balatoni ingatlankínálat - tették hozzá.

"Széles kínálatból választhatnak idén az érdeklődők a magyar tengernél. A pandémia ideje alatt a szokásosnál is többen tettek szert balatoni ingatlanra, akik közül most a magas árszintet és az erősödő vevői aktivitást kihasználva jópáran szeretnének haszonhoz jutni, ezért áruba bocsátják a birtokukban lévő nyaralókat, családi házakat és lakásokat" - értékelt Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közleményben.

"Akkor jó venni, amikor mindenki elad, és addig érdemes elkezdeni a keresést, amíg még szerteágazó kínálatból választhat az érdeklődő. A szakértői várakozások szerint a jelenlegi, magas árszint miatt a balatoni ingatlanok piacán az országos trenddel szemben inkább az árak stagnálására, esetleg az országos átlagnál alacsonyabb intenzitású, enyhe emelkedésére lehet majd számítani az év hátrelévő részében" - hívta fel a figyelmet a szakértő.

A legfrissebb kínálati adatok vizsgálata során megállapítható, hogy közel azonos arányban oszlik el a két parton az elérhető használt ingatlanok választéka: a közvetlen partszakasszal rendelkező balatoni települések ingatlanpalettájának 52 százaléka a déli parton, 48 százaléka az északi parton helyezkedik el.A június eleji kínálati adatok alapján az északi és a déli part négyzetméterárai között 17 százalékos különbség jelentkezik, az északi part jelenleg hirdetett használt ingatlanjai 767 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, míg a déli parti lokációval rendelkezők 653 ezer forint per négyzetméteres irányáron várják az érdeklődőket - áll a közleményben.