Budapesti kerületenként és városonként mutatjuk a friss albérleti díjakat
IngatlanJúniusban az országos albérletpiacon átlagosan 1,3 százalékos drágulás következett be havi szinten, éves összevetésben pedig 7,3 százalékos volt az emelkedés.
Budapesten májushoz viszonyítva 1,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak, az egy évvel korábbinál pedig 7,3 százalékkal lettek magasabbak. Ez derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexéből.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: "Új egyensúly kezd kialakulni a budapesti albérletpiacon, mert a kínálat egyre bőségesebb: tavaly július elején 8900, most pedig már 9600 hirdetésből válogathatnak a bérlők.
A drágulás pedig éves összevetésben egyre lassabb, mert az éves szintű 6,7 százalékos budapesti lakbéremelkedés és az országos 7,3 százalékos drágulási tempó a legalacsonyabb érték az év első hat hónapjában.A fővárosi dinamikát jól mutatja, hogy a havi 1,4 százalékos fővárosi albérletdrágulást a kerületcsoportok szintjén csak a pesti külső kerületek tudták felülmúlni 1,7 százalékos emelkedéssel és a budai hegyvidéki kerületek havi lakbéremelkedése volt a legalacsonyabb, azokban 0,6 százalékos volt a növekedés.
Az éves budapesti drágulás tekintetében a pesti külső kerületek bérletidíj-emelkedése a fővárosi szint közel dupláját tette ki, és megközelítette a 12 százalékot. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentősebb albérletdrágulás, az utóbbi időszakban már csak az olcsóbb bérleti díjakkal rendelkező városrészekben történt."

Az ingatlan.com elemzése a június változások mellett bemutatja a kínálati piacra július elején jellemző árakat is. Budapesten belül a II. kerület a legdrágább a maga 353 ezer forintot meghaladó átlagos bérleti díjával.
Utána jön az V. kerület 350 ezer forintos összeggel, a harmadik helyen pedig holtversenyben áll az I., a VI. és a XII. kerület egyaránt 300 ezres bérleti díjjal.

A legnagyobb kínálattal rendelkező XIII. és XI. kerületben 270 ezer és 280 ezer forint az átlagérték. A legolcsóbb fővárosi városrészek közé tartozik a XVIII., a XXI. és a XXIII. kerület, utóbbiakban 160-200 ezer forint az átlagos lakbér, ám a kínálat is viszonylag szűk.
A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a legjelentősebb a kínálat, az átlagos bérleti díj pedig 250 ezer forint.
A választékot nézve Miskolc és Kecskemét következik, előbbi városban 125 ezer, utóbbiban 150 ezer forintos átlagösszeggel kalkulálhatnak a bérlőjelöltek. Győrben 200 ezer, Pécsen és Szegeden 160-160 ezer forintnál járnak a bérleti díjak.

Mire számíthatnak a bérlők?
A legfrissebb adatok alapján egyértelműen látszik, hogy zárul az az albérletárolló és a legdrágább kerületek bérleti díj-emelkedése jóval lassabb tempójú mint a külső kerületek drágulása. Az albérletáremelkedés lassulását jól szemlélteti, hogy 2023 júniusában az éves drágulás üteme még 15 százalék volt, tavaly júniusban már csak 10 százalék, most pedig kevesebb mint 7 százalék. Ha ez a tendencia kitart, akkor hamarosan Budapesten is bekövetkezhet a kiszámítható ütemű éves 3-4 százalékos mértékű albérletdrágulás korszaka, ami a fejlett lakáspiacok jellemzője.
Országos szinten is megfigyelhető ugyanez a tendencia, mivel a jelenlegi éves drágulási ütem közel feleakkora, mint amit 2023 júniusában mutatott a KSH-ingatlan.com lakbérindexe.
Az Otthon Start program a nagyvárosok albérletpiaci keresletéből jelentős szeletet vághat ki, és abból is a jobb anyagi lehetőséggel rendelkező hitelképes bérlők dönthetnek a bérlés helyett az első lakásuk megvásárlása mellett. A befektetői aktivitásnak köszönhetően ráadásul a kínálat még tovább nőhet a július végén induló albérletszezonban.
Az egyetemvárosok szempontjából érdekes lehet, hogy éves szinten a Debrecent is magában foglaló észak-alföldi régióban emelkedtek a legkisebb mértékben 4,6%-kal az albérletárak, a legnagyobb mértékben pedig a Miskolcot is magában foglaló Észak-Magyarországon.
A képlet hasonló a budapesti dinamikához: a legdrágább lokációkban mérsékeltebb tempóra váltott a drágulás, a felzárkózókban pedig jóval átlag feletti. Debrecenben már így is 250 ezer forint az átlagos lakbér, amivel leelőz jópár budapesti kerületet, Miskolc pedig továbbra is az egyik legolcsóbb egyetemváros.

