Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új lakásfejlesztési tőkeprogram indul, 30 milliárdnyi forrást is kaphatnak a fejlesztők

Ingatlan2024. nov. 18.MTI
A rovat támogatója:

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 7. és 13. pontja rögzítette, a kormány célja a megfizethető lakhatás támogatása, a lakhatási feltételek javítása, fiataloknak szóló lakásprogram kialakítása. A Magyar Bankszövetség által bejelentett 5 százalékos önkéntes kamatplafon hozzájárul a kiszámítható és kedvezőbb hitelkörnyezet megteremtéséhez, ezáltal az intézkedés meghatározó előrelépés a fiatalok otthonteremtésében, a megfizethető lakhatás támogatásában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kiemelték: az NGM ezért elismeri a hazai bankrendszer társadalmi felelősségvállalását és üdvözli az 5 százalékos, önkéntes kamatplafon bevezetését, amely összhangban áll a kormányzat lakhatást érintő célkitűzéseivel.

A Magyar Bankszövetség közleménye szerint 2025. április 1-től - 2025. október 31-ig önkéntes alapon a hazai bankok olyan jelzáloghitel konstrukciót kínálhatnak a 35 év alatti, első zöld lakást vásárlók számára, amely esetében az éves fix kamat az első öt évre kedvezményesen maximum 5 százalék, a jelzáloghitelnek nincs folyósítási-, elbírálási-, közvetítői-, és egyéb banki díja - emlékeztetett a minisztérium.

Ez a kamatmérték nagy pontossággal megegyezik az NGM által kezdeményezett, részidőszakra számolt 5 százalékos THM értékkel.

A kedvezményes kamat feltétele, hogy az ingatlan maximum 60 négyzetméteres lehet, továbbá bruttó ára nem haladhatja meg az 1,2 millió forint/négyzetmétert - tették hozzá.

Az NGM közölte: a kormány a lakáskínálati oldalon keresztül is segíti az otthonteremtést.

Új, lakásfejlesztési tőkeprogram indul, aminek keretében hazai ingatlanalapokon keresztül alaponként akár 30 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak az ingatlanpiaci szereplők,

akár nyilvános, akár zártkörű alapok esetén.

A programnak köszönhetően a várakozások szerint több mint 100 milliárd forint áramolhat az ingatlanpiacra. A tőkealapokban az állami forrás részaránya legfeljebb 70 százalékot érhet el. Az állami befektetés 100 százalékának megfelelő összeget magyarországi fejlesztésre kell fordítani, amelynek 60 százaléka a következő három célra használható fel: (1) új lakás- és (2) bérlakás építés, (3) kollégium fejlesztés.

A programra 2025. március 1-jétől 2025. december 31-ig lehet jelentkezni. A meglévő alapok márciustól azonnal fel tudják használni a forrást, míg az újonnan felállítandó alapoknak erre december 31-ig lesz lehetőségük. Az intézkedések jelentős lendületet adhatnak az építőiparnak és ingatlanpiacnak, ezáltal hozzájárulva, hogy a magyar gazdaság növekedése 2025-ben meghaladja a 3 százalékot - írta az NGM.