Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A legnagyobb számlagyárat leplezték le a NAV-osok 

NAV Infotár2023. jan. 19.MTI
A rovat támogatója:

Befejeződött az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára elleni nyomozás. A nyomozati iratok csaknem 200 ezer oldalt tettek ki. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi nyomozóinak eredményes felderítői és vizsgálati munkájának köszönhetően a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat.

Nyaralása és bűnözői karrierje is véget ért három éve a számlákra szakosodott bűnszervezet vezetőjének, amikor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a NAV nyomozói várták. A pénzügyőrök akkor két összehangolt akcióban, több mint 170 helyszínen csaptak le a budapesti számlagyár tagjaira. A nyomozók ékszereket, órákat, bankszámlákat és több luxusingatlant is zároltak, köztük a számlagyár vezetőjének csaknem kétszázmilliót érő házát is.

Több tucat, strómanok vezette céget hoztak létre, vevőiknek valódi teljesítés nélküli számlákat állítottak ki, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

A megrendelők a fiktív szolgáltatások árát átutalták a számlagyár cégeinek, majd 12-13 százalékos jutalék fejében pénzüket visszakapták. Ezzel több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből. Az okozott kár megtérülését a bűnszervezet tagjaitól elvont, több mint 1 milliárd forint vagyon biztosítja.  

A bűnszervezet tagjai akár 25 év börtönbüntetést is kaphatnak.

A NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának munkáját a MERKUR Bevetési Egység és Cappy, a szolgálati kutya is segítette. Emellett a NAV Bevetési Igazgatóságának, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Revizori Főosztályának, illetve Bűnügyi Információ-technológiai és Adatmentő Főosztályának kollégái is támogatták a nyomozást.