Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy fogása volt a NAV-nak: 80 millió forint értékű hamis luxuscikkeket foglaltak le

NAV Infotár2025. júl. 24.MTI
A rovat támogatója:

Több mint 80 millió forint értékű hamis luxuscikkeket találtak a pénzügyőrök egy Hollandiában feladott küldeményben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező áruk között - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

A NAV Repülőtéri Igazgatóságának munkatársai

több tízezer csomagból választották ki ellenőrzésre azt, amely különböző luxusmárkájú cipőket és karórákat tartalmazott.

A védjegyeket azonban gyanúsnak találták, feltételezve, hogy a termékekkel szellemi tulajdonjogokat sértenek.

A pénzügyőrök, miután az igazukról meggyőződtek, zár alá vették a 81 millió forintot meghaladó értékű hamis árukat, illetve büntetőeljárást indítottak a NAV nyomozó hatóságánál.

A közleményben kitértek arra, hogy az elektronikus kereskedelem térhódítása egyre jelentősebb, amellyel egyenes arányban nő a hamis termékek forgalomba kerülésének veszélye is. A NAV kiemelt figyelmet fordít az interneten rendelt külföldi áruk ellenőrzésére, a jogsértő cselekmények megakadályozására és felderítésére, mindemellett óvatosságra inti a vásárlókat is a webes rendeléseknél.