NAV: Már egy évig tart a Mentor Program

NAV Infotár2021. márc. 25.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Az adózási szabályok megismeréséhez a kezdő vállalkozásokat segítő programot működtet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018 óta. A korábban féléves, adókötelezettségek teljesítését segítő szolgáltatás idéntől már egy teljes éven át tart, önkéntesen és ingyenesen vehető igénybe, amihez csupán regisztrálni kell.

2021. január 1-től 6 hónapról egy évre nőtt a kezdő egyéni vállalkozókat, a cégbejegyzésre kötelezett szervezeteket, a bíróság által nyilvántartott civil szervezeteket, az ügyvédi irodákat, valamint a szabadalmi ügyvivő irodákat támogató mentorálás időtartama.

A kezdő – főképp mikro-, kis- és középvállalkozások – sokszor nehezen igazodnak el az adózási szabályok közt.

A NAV ezért megalakulásuktól számítva 30 napon belül felveszi velük a kapcsolatot és felkínálja számukra a regisztrálási lehetőséget a Mentor Programba, amely az adókötelezettségek teljesítésében, a helyes adózási gyakorlat kialakításában segít.

A Mentor Program csoportos fórumai mellett, amelyeken a NAV szakemberei bemutatják az elektronikus szolgáltatásokat és a kiemelt adónemek kezdő vállalkozásokat érintő szabályait, személyes mentorálás is folyik. Itt a kijelölt mentor, alkalmazkodva a felmerülő vállalkozói igényekhez, segít a bevallás javításában, kiegészítésében és felhívja a figyelmet az esetleges hiányosságokra is.

A Mentor Programba regisztrálni a https://nav.gov.hu/nav/ebev_portal megnyitásával, a „Mentor Program” főmenüben a „Regisztrálok” szóra kattintva lehet.