A járvány előtti szinteken az Erste Bank nyereségessége

Pénzügy2021. aug. 11.HP
A rovat támogatója:

Közel negyedével emelkedtek az Erste Bank működési bevételei 2021 első félévében éves alapon. A működési kiadások ellenben csupán 5,1 százalékkal nőttek, így a költség/bevétel arány 45 százalék alá esett. Ezzel az Erste Magyarország egyik legköltséghatékonyabb bankja. A pénzintézet 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első félévet. A bank sajáttőke arányos megtérülése 14,6 százalékra, avagy a járvány előtti szintre emelkedett. A kis- és középvállalkozások hitelállománya egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott. Az ügyfelek megtakarítása masszívan növekszik, az ügyfélbetétek állománya 2019 és 2021 első féléve között 40 százalékkal bővült.

Eredményes első félévet zárt az Erste Bank. Az idei első hat hónapban a működési bevételek részben egyedi hatások miatt 24,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Ezen belül a nettó kamatbevételek 19 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 17,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevétel 25,5 százalékkal nőtt.

A működéssel kapcsolatos kiadások ettől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 45,5 százalékkal 49,5 milliárd forintra emelkedett.

A költség/bevétel arány is nagyot javult éves összevetésben: június végére 44,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 52,9 százalékról. Ezzel az Erste Magyarország egyik legköltséghatékonyabb bankja.

Az adózás utáni eredmény pedig 31,8 milliárd forintra nőtt – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet idei első félévi eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján.

Az ügyfélhitelek állománya június végén 7,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új hitelek kihelyezése ugyanakkor lassult, 10,6 százalékkal maradt el 2020 első hat hónapjának teljesítményétől.

A nem-teljesítő hitelállomány ráta (NPL-ráta) a tavaly június végi 2,1 százalékról 2,9 százalékra nőtt – tette hozzá Jelasity Radován.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke megegyezik a tavalyival, az összetétele azonban lényegesen más. A teljes lakossági hitelállomány 18 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A lakáspiac dinamikáját követő lakáshitelek folyósítása 34 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A személyi kölcsönök folyósítása meghaladta a tavalyi időarányos teljesítményt, a Babaváró kihelyezések azonban alulmúlták az előző évi hasonló időszakot.

A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 66 százalékos növekedést mutat éves összehasonlításban. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 19 százalékkal 3965 milliárd forintra nőtt június végére, ezen belül a befektetések aránya 58 százalék volt.

A továbbra is magas lakossági megtakarítási kedv és a kamatkörnyezet egyre nagyobb arányban az értékpapír-befektetések felé tereli az ügyfeleket.

Az értékpapír-megtakarítások szerkezete azonban tavalyhoz képest is módosult, egyre nagyobb arányt képviselnek az új befektetésekben a kockázatosabbnak mondható értékpapír-osztályok.

Jó hír azonban, hogy ezeken belül is a diverzifikált befektetési alapok teljesítménye javult – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban az új finanszírozás (hitel és kötvény) volumene 9 százalékkal bővült 2020 első félévéhez képest, míg az állomány stagnált.

A kis- és középvállalkozások hitelállománya egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott.

Az új kihelyezés pedig 23 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának teljesítményét köszönhetően annak, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste.

A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új hitelezés 66 százalékkal nőtt éves összevetésben, a hitelállomány azonban így is 12 százalékkal csökkent.

A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új hitelek volumene 89 százalékkal esett vissza, a hitelállomány egy év alatt 14 százalékkal csökkent.

A bank aktívan vesz részt a Nemzeti Kötvényprogramban. Az Erste az idei első félévben négy jegyzést bonyolított, összesen több mint 32 milliárd forint értékben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.