Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az MNB erősíti a nemzetközi együttműködéseit

Pénzügy2025. szept. 12.Növekedés.hu

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése magasabb fokozatra kapcsol a nemzetközi jegybanki együttműködésben, így az ázsiai pénzügyi intézményekkel meglévő kapcsolatokat is erősíti – jelentette ki Varga Mihály a Budapest Renminbi Kezdeményezés Konferencia megnyitóján. A jegybankelnök kiemelte: a bizonytalan világgazdasági környezetben felértékelődnek az országok közötti együttműködések, ezt felismerve hozta létre a magyar jegybank a nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökséget - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

Magyarország már másfél évtizede elkötelezte magát a nemzetközi, többek között az eurázsiai pénzügyi-gazdasági kapcsolatépítés mellett - hangsúlyozta Varga Mihály.

Mint mondta:

a világgazdaság súlypontja napjainkban Ázsiai felé tolódik, ezért Magyarország számára nagy előny, hogy kellő időben hozzálátott a kapcsolatépítéshez és így ma kiemelten számíthat keleti partnereire a gazdaságfejlesztés és a pénzügyi stabilitás terén.

A jegybankelnök hozzátette:

ennek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank a közelmúltban egy új, nemzetközi alelnökséget is létrehozott annak érdekében, hogy a magyar jegybank minden korábbinál hatékonyabban tudjon bekapcsolódni a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe.

Varga Mihály kiemelte: Kína napjainkban Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, a két országot pedig nemcsak a közös történelmi gyökerek, hanem a gazdasági kapcsolatok is szorosan összekötik.

A jegybankelnök emlékeztetett arra is: a modern világgazdaságban maga a pénzügyi rendszer is a többközpontúság irányába mozdul, ezen folyamathoz alkalmazkodva Magyarország Európában elsőként bocsátott ki államkötvényt az offshore és onshore RMB piacon.

Varga Mihály aláhúzta:

a jegybanki Renminbi Program meghirdetésének tizedik évfordulóján megrendezett konferencia lehetőséget teremt a tudáscserére többek között a mesterséges intelligencia és a bevált jegybanki gyakorlatok terén is.