Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Beszéljünk a pénzről a gyerekekkel: hét plusz egy tipp pénzügyi neveléshez, nem csak szülőknek

Pénzügy2024. okt. 14.Növekedés.hu

A pénzügyi nevelést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a pénzzel kapcsolatos alapvető szemlélet és a viselkedési mintázatok már gyermekkorban kialakulnak. Az, ahogyan a szülők bánnak a pénzzel, nagyban meghatározza, hogy a gyerekek miként kezelik majd az anyagi kérdéseket, ezért fontos, hogy már egészen kicsi korban foglalkozzunk a témával – játékos formában, az ő nyelvükön. A jó példa sem elég mindig önmagában, megfelelő iránymutatás is szükséges ahhoz, hogy megtanítsuk a gyereknek, miként kell felelős módon kezelni a pénzt. Íme az Erste hét plusz egy tippje a gyermekek pénzügyi neveléséhez.

  1. Pénzügyi nevelés játékos formában
    A pénzügyi nevelést már egészen kisgyermekkorban is elkezdhetjük egyszerű játékokkal. Játszhatjuk például, hogy egyikünk a pénztáros: használhatunk játékpénzt vagy igazi aprót is. Később bevonhatunk olyan társasjátékokat, amelyekből a gyerek megtanulhatja, mi az a kamat, vagy épp a biztosítás. Készüljünk fel rá, hogy olyan kérdéseket is feltehet, amire talán magunk sem tudjuk a választ! Próbáljuk meg az ő mindennapi életén keresztül megragadni az absztrakt fogalmak jelentését és azok miértjeit. Például, hogyan működik a biztosítás, ha elveszíti az egyik játékát? A kamat fogalmával olyan közös tevékenységek közben is megismerkedhet, mint a süteménysütés vagy a kertészkedés. Az ilyen játékokon keresztül a gyermek már egész kiskorában megismerkedhet a pénzzel, arról nem is beszélve, hogy matematikai készségei is fejlődnek.

  1. Mutassunk jó példát!
    A gyermekek elsősorban a szülők példáját követik, ezért fontos, hogy felelősen bánjunk a pénzzel, és mindig nyíltan kommunikáljunk róla. A pénzügyi nevelés fontos része, hogy a gyermek megtanuljon könnyen, frusztráció nélkül beszélni az anyagi kérdésekről. Tervezzük meg együtt a bevásárlást vagy egy kirándulás költségvetését, és beszéljük meg, miért alakulnak így a kiadások. A gyerekek kérdéseire mindig próbáljunk egyszerű, de őszinte válaszokat adni, és ne féljünk bevallani, ha valamit mi sem tudunk. Nézzünk utána együtt, vonjunk be más családtagokat is a beszélgetésbe.

  1. Zsebpénz
    A zsebpénz remek módja annak, hogy a gyermek megtanulja felelősen beosztani a rendelkezésére álló összeget. Ha már tud írni és olvasni, biztonsággal számolni, lassan rendelkezhet saját megtakarítással is. A zsebpénz legyen a gyerek fizetése. Legyünk ebben is megbízhatók: a gyerek így tanulja meg, hogy az üzlet az üzlet, vagyis a megállapodásokat be kell tartani. A zsebpénzt ne pótoljuk ki, ne adjunk belőle előleget, és leginkább, ne használjuk büntetési vagy jutalmazási eszközként. Ez fizetés. Ám mindenkinek meg kell tanulnia, hogy addig nyújtózkodhat, amíg a takaró ér, még akkor is, ha ez nem mindig könnyű. Meg kell beszélni, mire elég a zsebpénz, hogyan gyűjthet valami nagyobb értékű játékra, és mire érdemes spórolni belőle.

  1. Valós helyzetek
    A gyerekeknek előbb vagy utóbb valós helyzetekben kell majd használniuk a pénzt. Ha nyitott erre, hagyjuk, hogy ő fizessen a boltban, így hamar megszokja a szituációt, és megismerkedhet az érték fogalmával a mindennapi életben. Ha félénk, akkor is biztassuk, hogy fizessen ő a cukrászdában vagy az állatkertben. Ha már könnyedén mennek neki ezek a helyzetek, tovább léphetünk a pénzügyi nevelésben. Beszéljük meg, hogy mennyi pénzünk van egy adott programra, és hagyjuk, hogy ő ossza be a költségvetést. Ezekből a helyzetekből rengeteget tanulhat a pénz beosztásáról, az arányokról és a megtakarításról.

  1. Pénzügyi kihívások és versenyek
    Indítsunk kihívásokat vagy versenyeket a családban! A cél lehet egy megtakarítási verseny egy közös program, kirándulás, vagy egy nyaralás anyagi feltételeinek közös megteremtéséért. A közös játékok a pénzügyi nevelés fontos részei, hiszen motiválják és türelemre tanítják a gyerekeket. A célok elérésével pedig megtapasztalhatják, milyen gyümölcsöző a gyakorlatban a hosszútávú takarékosság.

  1. Adományozás és közösségi felelősségvállalás
    A pénzügyi nevelés abban is komoly szerepet játszik, hogy gyermekből mennyire válik szociálisan érzékeny, nagyvonalú és segítőkész felnőtt. Tanítsuk meg rá, hogyan tehet másokért anyagi szinten, mit jelent az adományozás, és miért fontos mindez. A pénzügyi neveléshez az is hozzátartozik, hogy a gyermek megértse az anyagi hozzájáruláson túli, közösségi felelősségvállalás értékét. Buzdítsuk részvételre olyan eseményeken, közösségi programokon, amelyek jó ügy mellett állnak ki, vagy önkénteskedjünk együtt!

  1. Diákszámla és online bankolás
    Fontos, hogy a gyerekeknek úgy nyissunk bankszámlát, hogy közben segítsük őket eligazodni a pénzügyekben. Az Erste Cseperedő Bankszámláját akár már a gyermek születésekor, díjmentesen megköthetjük, későbbi tranzakcióit pedig nyomon is lehet követni, így mindig biztonságban tudhatjuk őt. Beszéljünk vele a bankkártyahasználatról, a banki díjakról, az internetbanki és a mobilalkalmazási szolgáltatások használatáról, és nem utolsó sorban arról, hogyan védheti meg banki adatait, és ezáltal pénzét is az adathalász csalóktól. Fontos az is, hogy a gyermek lássa, bátran fordulhat hozzánk tanácsért pénzügyi kérdésekben is.

+1  Cserebere az erdőben

A legkisebbek pénzügyi edukálását segíti a Cserebere az erdőben című mesekönyv, amelyet a Pagony Kiadóval közösen jelentetett meg az Erste. A könyv az erdei állatok „pénzügyeibe” nyújt mókás betekintést: négy évszakon át követhetjük az életüket, miközben ők különféle dolgokat csereberélnek vagy adnak kölcsön egymásnak. Így anélkül mutatják meg a gyerekeknek, mit jelent az eltérő érték, a kölcsön vagy a kamat fogalma, hogy ezekkel a szavakkal meg kellene ismerkedniük. A mesekönyv végén a szülők játékos feladatokat találnak: ezek segítenek abban, hogy a gyerekekkel együtt mélyíthessék el a megszerzett tudást, és elkezdjenek beszélni a kérdésről. A Cserebere az erdőben 2025 nyaráig megérkezik a könyvesboltok polcaira, de azok, akik Erste Cseperedő Bankszámlát nyitnak gyermeküknek, már most kapnak ajándékba egy példányt. A mesekönyvből jut a pénzintézet gyermekbarát bankfiókjaiba is. Az Erste eddig öt egységében alakított ki játszósarkot a bankoló szüleiket elkísérő gyermekek számára.