Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy éves az OTP Bank Persely szolgáltatása - Több mint kétszázhúszezer ügyfél nyitott már Perselyt

Pénzügy2024. júl. 23.Növekedés.hu

Egy éve indította el az OTP Bank a Persely szolgáltatását azzal a céllal, hogy egyszerű online megoldást kínáljon a megtakarítással még csak ismerkedő ügyfelek számára. Ma már meghaladja a kétszázhúszezret a megnyitott Persely számlák száma, ami kétszerese a tavaly novemberi mennyiségnek.

Az OTP Banknál a bevezetés óta nagyon népszerű az OTP internet- és mobilbank Persely funkciója, ami lehetővé teszi, hogy különböző célokra elkülönítve tegyenek félre díjmentesen az ügyfelek, akár kis összegekben.

Tavaly novemberben már százezer ügyfél nyitott Perselyt, idén júliusra ez a szám megkétszereződött, a megtakarítások összege pedig közel 65 milliárd forint. Az új funkcióban a megtakarítási célokat is meg lehet határozni, az ügyfelek legtöbbször váratlan helyzetekre, tanulmányokra, lakhatásra, elektromos eszközökre és esküvőre gyűjtenek, a fiataloknál pedig a tanulmányok és a szórakozás a legnépszerűbb kategória.


Az OTP Banknál 2024 első öt hónapban jelentősen nőttek a megtakarítások, ez megmutatkozott a Persely eredményeiben is. A szolgáltatás segítségével kis lépésekben is elkezdhetjük a takarékoskodást és akár havi 1-2 ezer forinttal is bővíthetjük a virtuális malacperselyünket, ezzel felkészítve magunkat egy-egy esetleges nagyobb kiadásra. Azt tapasztaljuk, hogy az ügyfeleink többféle célra is gyűjtenek és ha az egyiket sikerül teljesíteni, akkor máris egy új lép a helyébe. A Persely népszerűsége igazolja, hogy van igénye az ügyfeleinknek az öngondoskodásra

– mondta Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős területének vezetője. 


Az OTP Bank ügyfelei a Persely szolgáltatás segítségével automatikusan és díjmentesen tehetnek félre a folyószámlájukról, így rutinná válik a megtakarítás. A konstrukció további előnye, hogy rugalmas: a Perselyből az adott cél elérése előtt részösszeget is kivehetünk vagy teljesen kiüríthetjük, illetve a Perselybe történő rendszeres pénzátvezetés összege is bármikor megváltoztatható. 


14 és 24 év közötti fiatal ügyfeleink számára most különösen megéri elkezdeni takarékoskodni, ugyanis jelenlegi promóciónk keretében 20 000 Ft-os Persely jóváírást adunk, ha 2024. július 31-ig nyitnak OTP Junior számlát. A jóváíráshoz csupán arra van szükség, hogy új Junior ügyfelünk a szerződéskötést követő 30 napban igényelje a Persely funkciót az OTP internet- és mobilbankban és legalább két alkalommal vásároljon kártyájával

– tette hozzá Fabriczki Rita.