Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Fontos bejelentést tett az OTP a kínai befektetésével kapcsolatban

Pénzügy2024. feb. 2.MTI

Az OTP Bank lezárja projektjét, amelyben 15 százalékos részesedéssel fogyasztási hitelezési vegyesvállalat létrehozásában vett volna részt a Kínai Népköztársaságban - közölte a hitelintézet.

"Tekintettel arra, hogy a teljesülési feltételek a szerződéses határidőig nem valósultak meg, a bank a projekt lezárásról és az ehhez szükséges lépések megtételéről döntött" - indokolták a közleményben az OTP kiszállását a kezdeményezésből.

Az OTP a vegyesvállalat alapításáról szóló megállapodásokat 2022. június 2-án írta alá több partnerrel.

Arra számítottak, hogy a tranzakció pénzügyi zárása a negyedik negyedévig megtörténhet.

Az OTP Bank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek.

Csütörtökön a papír ára 535 forinttal, 3,25 százalékkal 16 985 forintra nőtt a zárás előtt nem sokkal, árfolyamának minimuma 8940 forint, maximuma 17 160 forint volt az elmúlt egy évben.