Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Mennyi van még a rezsicsökkentett gázkeretemből? Végre itt vannak a pontos számok 

Pénzügy2023. dec. 14.Kovács Dániel

Mit jelent a gáz fogyasztási jelleggörbe, hány köbmétert fogyaszthatunk 102 forintos köbméterenkénti áron télen és mennyit nyáron? Hogyan kaphatok májusban húzósabb gázszámlát, mint januárban, és miként úszhatom meg a rezsicsökkentett keret túllépését? Ezernyi kérdés kering a gázszámlákkal kapcsolatban, a Növekedés.hu most összegyűjtött minden tudnivalót.

Egy éve ismerkedik a magyar lakosság az új rezsiszabályokkal, de a tavaly téli főpróba után sem jelenthetjük ki, hogy teljesen eloszlott a homály a számlákkal kapcsolatban. Az alapszabályok közismertek: az átlagfogyasztás szintjéig - az áram esetében ez évi 2523 kilowattóra, gázból éves szinten 1729 köbméter - megmaradtak a rezsicsökkentett árak, vagyis 36 forint kilowattóránként, illetve 102 forint köbméterenként.

Efölött viszont jelentősen ugrik az ár, az áramért közel dupláját, a gázért több mint a hétszeresét kell kifizetnie annak, aki a szűkösen meghatározott szint fölé megy a fogyasztással. Ám míg az áram esetében világos, hogy havi szinten mennyit fogyaszthatunk kedvezményes áron, kereken 210 kilowattórát télen-nyáron, addig

a gáz esetében van egy jelentős csavar a történetben. Itt ugyanis  a kedvezményesen fogyasztható mennyiség hónapról hónapra változik annak függvényében, hogy mekkora az országos átlagfogyasztás.

Tavaly, miután a fűtésszezon elindult, sokan örömmel tapasztalták, hogy a gázszámlájukon alacsonyabb összeg szerepel, mint amitől tartottak, viszont olyan furcsa helyzetek is adódhattak, hogy valaki tavasz végén a kétszeresét fizette a decemberi fogyasztásának. 

Mit tud az a bűvös jelleggörbe?

A furcsa helyzet oka az úgynevezett gáz fogyasztási jelleggörbe, ami azokat érinti, akik havi diktálás mellett döntöttek. Több gázt ők sem kaphatnak kedvezményesen, ugyanazt az 1729 köbmétert kell beosztaniuk, mint az általányosoknak, csakhogy nem az történik, mint az áram esetében, azaz elosztják az éves mennyiséget 12-vel.

Ebben az esetben ugyanis 144 köbméter jutna egy hónapra, ami a nyári időszakban még akkor is feleslegesen sok, ha a család nem csak fűtésre, hanem mondjuk főzésre és vízmelegítésre is használja a gázt. Ellenben télen legfeljebb egy nagyon jól szigetelt, és a legmodernebb gépészettel felvértezett családi háznak lenne elegendő ez a mennyiség.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy átlagos háztartásban ennek több mint a kétszerese is elfogy, főleg december-januárban. Szerencsére a szolgáltató nem így számol, és itt jön képbe a rejtélyes fogyasztási jelleggörbe, amely nem más, mint a több éves átlagfogyasztás adatai alapján kiszámolt mennyiség havi szintre lebontva. Az MVM Next Ezzel gyakorlatban azt teszi lehetővé, hogy

a melegebb hónapokban alacsonyabb szinten legyen meghatározva a rezitámogatott keret, elvégre ekkor  ténylegesen kevesebb földgázt is használunk. Majd ahogy nő a fogyasztásunk, úgy tolódik dinamikusan ez a határérték egyre magasabbra.

Ennek köszönhetően érhette kellemes meglepetés azokat, akik 2022 telének kezdetén a 144 köbméteres kerettel számoltak,  és bár túllépték, mégsem jött a horror villanyszámla.

Sőt a szolgáltató tovább árnyalja az átlagfogyasztást, ugyanis meghatároz vegyes profilú jelleggörbét - azok tartoznak bele akik a fűtés mellett melegvíz készítésre és főzésre is használják a gázt. Van a fűtési profilú jelleggörbe is, ez értelemszerűen azokra vonatkozik, akik kizárólag fűtési célra használnak vezetékes gázt, és végül van a lineáris jelleggörbe, bár ez aligha lehet túlságosan elterjedt, ide tartoznak azok, akik csupán főzésre használják a gázt. 

Akkor most mennyit fogyaszthatunk havonta?

Ezzel a kérdéssel kezdődnek a problémák, ugyanis csak elvétve akad valaki, aki tudja rá a pontos választ. A korlátok ismerete nélkül viszont marad a vakrepülés hónapról hónapra, ami nem kedvez a tudatos fogyasztásnak.  Ezért most részletesen megmutatjuk, ki, mikor és mennyi gázt vehet a rezsicsökkentett áron.

Lássuk először a vegyes profilú jelleggörbét. Aki ebbe a körbe tartozik, januárban 329,06 köbméter gázt vételezhet 102 forintos áron, azaz a fűtés szempontjából legkeményebb hónapot is megúszhatja egy 33 ezer forintos gázszámlával, természetesen abban az esetben, hogyha nem fogyaszt többet.

Februárban már jobban fel kell kötni a gatyát, ekkor már csak 270,77 köbméter jár kedvezményesen. Márciusban általában még javában kell fűteni, szerencsére a jelleggörbe ehhez igazodva 223,11 köbmétert ad rezsicsökkentett áron. Április már a fűtésszezon vége, 116,79 köbmétert még így is olcsóbban vehetünk.

Májusban már csak a fázósabbak fűtenek be, látszik is a jelleggörbén (36,04 köbméter). Júniusban 15,71, júliusban 16,24, akárcsak augusztusban, ezek azok a hónapok, amikor vélhetően csak a tűzhely fogyasztja a gázt. Szeptemberben itt-ott már bekapcsolják a fűtést, ugrik is a görbe 37,6 köbméterre. Október már fűtésszezon újra,143,66,  novemberben már kemény hidegek vannak, 216,98 végül decemberben 306,44 köbméterig tolódik ki a rezsicsökkentés határa.

Nagyjából hasonlóan alakul a fogyasztás azoknál is, akik csak fűtésre használják a gázt.

A fűtési profilú jelleggörbe érdekessége, hogy a három nyári hónapban, júniusban, júliusban és augusztusban egyaránt nulla köbméter a kedvezményesen vételezhető gáz. Cserébe az év legfagyosabb hónapján, januárban 342,444 köbmétert is elfogyaszthatunk anélkül, hogy zaciba kellene vágni a családi ezüstöt.

Februárban 281,78, márciusban 232,18, áprilisban 121,54, májusban 27,52 köbmétert kapunk rezsicsökkentett áron, majd ahogy azt említettük a három nyári hónapban jön a szünet. Szeptemberben már 29,32 köbmétert vételezhetünk, októberben 149,5, novemberben 225,81, decemberben pedig 318,9 köbmétert kapunk jóárasítva, vagyis aki csak fűtésre használja a gázt annak a takarója némileg hosszabb, így kényelmesebben nyújtózkodhat, mint akinek a főzés köbmétereivel is számolnia kell. 

Végül akik csak főzésre használják a gázt, nagyjából egész évben ugyanannyit fogyasztanak, így a helyzetük rendkívül egyszerű, minden hónapban megkapják a 144 köbméterüket kedvezményesen, amit lakossági léptékkel felhasználva aligha fognak valaha is kimeríteni.