Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

MNB: jövőre beindulhat a hazai növekedés

Pénzügy2025. aug. 26.Növekedés

Még ezen a héten döntés születhet azzal kapcsolatban, hogy a 41 éven felüli kérelmezők milyen arányú önrésszel érhetik el az Otthon Start programot – jelentette ki Varga Mihály jegybankelnök a Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztatón.

Továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikai megközelítés indokolt az inflációs cél elérése érdekében, a Monetáris Tanács ezért tartja változatlanul 6,5 százalékon az alapkamat szintjét – jelentette ki a jegybankelnök a mai kamatdöntő ülés utáni sajtótájékoztatón.

Varga Mihály kifejtette, hogy a nemzetközi piacokon a kockázatvállalási hajlandóságot a vámbejelentések és a geopolitikai konfliktusok alakítják, az utóbbi hetekben a volatilitási index mérséklődött, és az amerikai részvénypiacok jól teljesítettek.

A magyar gazdaság idei második negyedéves, 0,1 százalékos emelkedését Varga Mihály szerint elsősorban az ipar és a mezőgazdaság teljesítménye húzta lejjebb, míg a szolgáltatások a tavalyinál jobban teljesítettek.

Az infláció 4,3 százalékra, a maginfláció 4 százalékra mérséklődött, az árkorlátozások 1,5 százalékponttal mérséklik a hazai pénzromlás mértékét – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki hangsúlyozta: a lakosság inflációs várakozásai magas szinten alakulnak, ami a béralkuknál is látható, a várakozások szintje nagyon távol esik a jelenlegi tényinflációtól és az inflációs céltól is.

Az infláció elleni küzdelem még nem ért véget, a cél a lakossági várakozások stabilizálása, lehorgonyzása – fogalmazott Varga Mihály.

Kiemelte, hogy a lakáshitelek dinamikája emelkedik, az Otthon Start programtól többlet-kereslet várható a piacon, és tovább élénkülhet a hitelezési dinamika, valamint nő a lakásépítések száma is.

Az Otthon Start program önrészével kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban a jegybank elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy mérlegelni kell a különböző javaslatok között: a stabilitásorientált monetáris politika által indokoltnak tartott (adósságfék szabályok, a 41 éven felüliek esetében 20 százalékos minimum önrész) és a kormányzati programban szereplő 10 százalékos önrész-követelmény között. Ebben az ügyben a héten születik döntés.

Az Otthon Start program árbefolyásoló hatásáról elmondta: a program fékező elemei az árkorlát és az igényelhető hitel plafonja, illetve a tb-re vonatkozó követelmények. A 41 év felettieknél kérdéses még az önerő aránya, ezen még dolgoznak – mondta.

Az exportkilátásokra vonatkozóan kedvezőnek nevezte, hogy megszületett a megállapodás az USA és az EU között. Ugyanakkor kedvezőtlen, hogy a korábbinál magasabb, 15 százalékos mértékű a kialkudott általános vámtarifa, viszont a vállalati szektor elkezdett alkalmazkodni a helyzethez.

A költségvetési hiánnyal kapcsolatban Varga Mihály elmondta: a kormányzat elkötelezett a fegyelmezett költségvetési politika mellett, és van még tér a hiány befolyásolására is.

A kedvezőtlen tengerentúli makrogazdasági adatok nyilvánosságra kerülését követően a Federal Reserve által várt kamatpályája lefelé tolódott, a piaci árazások alapján idén év végéig legalább kettő 25 bázispontos kamatcsökkentésre kerülhet sor. Az Európai Központi Bank esetében a piacok legfeljebb további egy 25 bázispontos kamatcsökkentést áraztak be ugyanerre az időszakra – olvasható a Monetáris Tanács mai kamatdöntésének indoklásában.

A jövő évtől belső és külső tényezők egyaránt támogatják a növekedés élénkülését.

Az emelkedő reálbérek és a kormányzati adócsökkentések egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy erős dinamikájú legyen a fogyasztás. Az európai konjunktúra javulásával és az elmúlt évek kapacitásbővítő beruházásainak felfutó termelésével az export gyorsabb bővülése várható.

A hazai hitelezést továbbra is kettősség jellemzi: júniusban a háztartási hitelezés élénkülése folytatódott, míg a visszafogott vállalati hitelkeresletben nem látható fordulat. Az újonnan bejelentett hitelprogramok és támogatások egy egyébként is aktív lakáspiacon érvényesülnek, így hatásukra idén és jövőre is a vártnál magasabb dinamika mellett folytatódhat a háztartási hitelállomány bővülése. A vállalati hitelezés élénkülését a gazdasági kilátásokat övező bizonytalanság oldódása, a konjunktúra javulása és az erősebb banki verseny támogathatja. A hazai bankrendszer tőkeellátottsága és likviditási helyzete erős, akár érdemben nagyobb hitelkereslet kielégítésére is alkalmas.

Az infláció az év hátralévő részében várhatóan továbbra is a toleranciasáv felett alakul. Az áremelkedés üteme 2026 elején mérséklődhet tartósan a tolerancia sáv mértékéig és 2027 elején érheti el a 3 százalékos inflációs célt. Az élénk fogyasztás, a változékony nyersanyagárak és az erős bérdinamika mellett a szigorú monetáris kondíciók biztosításával érhető el fenntartható módon az árstabilitás – vélte a mai döntést megalapozó szakvéleményében a Monetáris Tanács.