Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Veszteséggel nyitottak a vezető európai piacok

Pénzügy2024. feb. 1.MTI

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Szerdán vegyes indexekkel zártak a piacok.

A STOXX 600 index 0,05 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,55 százalékkal nyitott alacsonyabban.

Londonban 0,48 százalékos csökkenéssel kezdett az FTSE 100 index, a frankfurti DAX 0,44 százalékkal, a CAC 40 Párizsban pedig 0,24 százalékkal nyitott alacsonyabban. Milánóban 0,15 százalékos, Madridban 0,47 százalékos indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön.

A tőzsdei befektetők figyelmének középpontjában csütörtökön az euróövezeti januári infláció, valamint a Bank of England (BOE) monetáris politikai döntése áll.

A BOE várhatóan változatlanul 5,25 százalékon tartja az irányadó kamatot,

mivel a legutóbbi brit inflációs adatok magasabbnak bizonyultak a piaci várakozásoknál. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke Jerome Powell a szerdai kamatdöntést követően elmondta, hogy "az idén valamikor célszerű lesz" elkezdeni a kamatcsökkentést. Jelezte ugyanakkor, hogy a márciusi kezdést nem tartja valószínűnek.

A nagyobb cégek közül csütörtökön az ABB, a BNP Paribas, a Deutsche Bank, a Julius Baer, a Sanofi és a Roche teszi közzé eredményét.

Az olaj ára csütörtökön kissé csökkent. Az európai kereskedési idő kezdetén a Brent nyersolaj ára 0,14 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 80,44 dolláron, a WTI ára pedig 0,17 százalékkal csökkent 75,72 dollárra.

Az arany ára két hete a legmagasabb szintnél jár. A spot jegyzés 0,14 százalékkal emelkedett 2042,15 dollárra unciánként. A Fed elnökének szerdán tett jelzései alapján a piacok az irányadó dollárkamat összesen 140 bázispontos csökkentését árazzák be a korábbi 130 bázispont helyett.

A Fed jelzéseinek köszönhetően a dollárindex hét hete a legmagasabb szinten tart. A márciusi dollárkamat-csökkentést jelenleg 38 százalékos valószínűséggel árazza be a piac, miközben az előző monetáris politikai döntésnél még 89 százalékos esélyt adtak ennek. A dollárindex 0,49 százalékkal 103,78 pontra emelkedett.
 Az euró január folyamán 2,0 százalékkal gyengült és jelenleg nagyjából a december közepi szinten áll az árfolyama. Csütörtökön a jegyzés 0,20 százalékkal 1,0794 dollárra csökkent.