Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A nehézségek ellenére is szépen teljesített a Waberer's

Pénzügy2023. nov. 6.MTI

A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére növelte árbevételét a Waberer's International az év első kilenc hónapjában, a rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) pedig szeptember végén meghaladta a tavalyi évit - közölte a szállítmányozó társaság.

A gyorsjelentés után a társaság megerősítette a korábban megemelt 2023-as eredményvárakozását.

A társaság konszolidált árbevétele 2023 harmadik negyedévében az előző évivel azonos szintet, 175 millió eurót ért el, az év első 9 hónapjában a cégcsoport árbevétele éves összevetésben 4 százalékkal, 527,2 millió euróra nőtt.

A nemzetközi fuvarozási szegmens első háromnegyed éves árbevétele 3,2 százalékkal 323,7 millió euróra nőtt, az EBIT-je 62,3 százalékkal 5,2 millió euróra emelkedett.A regionális kontrakt logisztika szegmens (RCL) árbevétele 2,7 százalékkal 154,5 millió euróra, az EBIT-je 25,2 százalékkal 13,9 millió euróra emelkedett az év első kilenc hónapjában.

A biztosítási üzletág árbevétele január-szeptember között 60,6 millió euró volt, ami 13,6 százalékos növekedés, az EBIT eredmény 40,7 százalékos bővüléssel 14,3 millió eurót tett ki.

Az EBIT az idei harmadik negyedévben csoportszinten 8,0 millió eurót ért el az előző évi 9,7 millió euró után. A kilenc havi kumulált EBIT 36,5 százalékkal 33,4 millió euróra növekedett.

A rendszeres nettó eredmény 4,1 millió euróról 0,5 millió euróra csökkent 2023 harmadik negyedévben, az év első kilenc hónapjában viszont 26,0 millió euróra emelkedett a bázisévi 8,4 millió euróról.

Barna Zsolt elnök-vezérigazgató a cég közleményében kiemelte: az idei negatív makrogazdasági környezet, valamint a szállítmányozói piacot kedvezőtlenül érintő szabályozási változások ellenére is stabil növekedés megerősíti, hogy jó irányba halad a Waberer's Csoport.Hozzátette: a tarsaság fenntartja a korábban megemelt, 40 millió eurót meghaladó éves EBIT eredményvárakozását.

A hatékonyság növelése mellett folyamatban van a vállalat legnagyobb raktárbázisának építése, valamint egy vasúti logisztikai akvizíció, és több autóipari tender előkészítése - közölték.

A Waberer's a múlt hónapban jelentette be, hogy megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését.

A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek.

A pénzügyi beszámoló nyilvánosságra hozatala után a papír árfolyama 2920 forinton állt. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 1750 forint minimumot és 2880 forint maximumot ért el.