Sikersztori: akiknek bejött a gyógyító fém

Siker2018. aug. 26.növekedés.hu

Nagyot lépett előre idén nyáron régiónk egyik elsőszámú egészségipari beszállítója, a fém implantátumok gyártásával foglalkozó Sanatmetal Kft.

A cég a Magyarok a Piacon Klub tagja és beválogatták a legsikeresebb hazai vállalkozások BÉT kiadványába is. A keleti nyitás egyik éllovasaként építette fel magát európai középvállalattá a ma már közel 40 országban érdekeltséggel rendelkező, egri székhelyű Sanatmetal Kft.

A nevében is „gyógyító fémre” utaló társaság traumatológiai, ortopédiai, gerinc és fogászati implantátumok fejlesztésére és gyártására alapozta nemzetközi terjeszkedését, melynek legújabb állomásaként a cég idén nyáron saját oroszországi gyártóüzemet nyitott. 

A technológiai transzfer sikerét jelzi, hogy a közelmúltban már Szaúd-Arábia, a Dél-Afrikai Köztársaság és Mexikó is „bejelentkezett” a Sanatmetalnál egy hasonló beruházás reményében. Bár a társaság fejlődése az utóbbi években lett igazán szembeötlő, a napjainkban tapasztalható eredményekhez bő két évtized következetes munkájára és némi szerencsére is szükség volt. Utóbbi tényező érhető tetten például abban a fordulatban, melynek során a Sanatmetal a ’90-es évek közepén felkeltette a DePuy nevű amerikai egészségügyi multi érdeklődését.

A DePuy szemet vetett az akkor még aprónak tekinthető, mégis rendkívül innovatív magyar vállalkozásra, így a két cég ’96-ban közös vegyesvállalatot alapított. 

Mikor három év múlva a DePuy-t fölvásárolta a Johnson&Johnson, a Sanatmetal ismét függetlenné válhatott, ám a „szakítás” után nem távozott üres kézzel: a magyar cég hosszú távú stratégiai kapcsolatokkal és élvonalbeli multinacionális szaktudással gazdagodott. A nemzetközi nagyvállalatoktól megszerzett tudástőke hozzásegítette a társaságot, hogy a jellemzően multik által uralt egészségügyi piacon is folyamatosan erősíthesse pozícióját.

Az ezredfordulótól fogva a Sanatmetal szinte minden évben „bezsebelt” valamilyen rangos szakmai vagy innovációs díjat, és 2004-ben a Régió Legdinamikusabban Fejlődő Kis- és Középvállalkozása címet is elnyerte.

Az ügyvezető, Farkas József szerint a társaság sikere mai napig a multiktól ellesett gyártási kultúra és a hazai innovációs készség kombinációjából ered.

Noha disztribútor céggel már korábban is számos országban – többek közt Törökországban, Németországban vagy Romániában – rendelkezett, a Sanatmetal fejlődéstörténetének egyik legfontosabb állomása kétségkívül az orosz gyártóbázis idei megnyitása volt. A 250 millió rubeles beruházás megvalósításához a nemzetközi gazdaságpolitikai és üzleti körülmények szerencsés együttállására volt szükség.

Az egri cég már bő 15 éve jelen van a térségben, így mára erős piaci pozíciókat szerzett magának, ám ennél is fontosabb, hogy az Oroszországgal szemben évek óta fennálló kereskedelmi embargó miatt az orosz gazdaság egyre inkább előnyben részesíti a helyi előállítású termékeket. A beruházás révén tehát a Sanatmetal tovább növelheti részesedését a térségben, melyhez a magyar kormány keleti nyitása is éppen kapóra jött.

„Rengeteg segítséget kaptunk a magyar külügytől mind a kapcsolatépítés, mind a rendezvényszervezés vagy a helyi ügyintézés terén. Ez a közös útkeresés ráadásul nem csak az orosz projektre korlátozódott; folyamatos az egyeztetés további üzemépítésekről, többek közt a Közel-Keleten, Afrikában vagy Dél-Amerikában”

– mondja Farkas József.

A Sanatmetal bevételének közel 70 százalékát exportból szerzi, de – talán épp ezért – a hazai piac fejlesztésére is van stratégiája. A cégvezető szerint a hazai egészségügyi beszállítók részesedése a magyar kórházak beszerzéseiből nem éri el a 20 százalékot. A tendencia megfordítása érdekében a beszállítók szövetséget alkottak, hogy így közös erővel képviselhessék a hazai érdekeket. A szövetség javaslatcsomagjának részeként a Sanatmetal kidolgozott egy koncepciót arra vonatkozóan, hogy Magyarország a traumatológiai, ortopédiai és gerincsebészeti orvosi továbbképzések kelet-közép-európai központjává válhasson. Amennyiben sikerülne megvalósítani az elképzelést, az óriási lökést adhatna a hazai egészségügyi ipar számára.

A Sanatmetal 2017-ben 4,9 milliárdos árbevétel mellett 473 milliós profitot ért el és a Budapesti Értéktőzsde: BÉT50 – Ötven hazai sikervállalat kiadványában is szerepelt (2016)