Ezekre kell figyelni, ha elektromos autóval indulunk nyaralni
UtazásA Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly június végén a tisztán elektromos hajtású gépkocsik száma 41 386 volt, míg az idén június végén elérte az 59 209-et. Az úgynevezett növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké 21 874-ról 29 646-ra emelkedett, a külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké (plug-in hibrid) pedig 10 829-ről 12 358-ra.
A valamilyen elektromos hajtással is rendelkező gépkocsik száma így egy év alatt 74 089-ről 101 213-ra emelkedett Magyarországon.
A Jövő Mobilitása Szövetség becslése szerint, bár a nyilvános töltőpontok száma megközelíti a 3 ezret, tapasztalataik szerint a legtöbben továbbra is otthon töltik az akkumulátorokat.
Az elektromos autók térnyerésével párhuzamosan a nyilvánosan elérhető töltők számának további növekedésére is lehet számítani, de sokkal inkább az elérhető töltési sebességben várható javulás
köszönhetően - többek között CEF2 keretében megvalósuló - ultragyors (100 kW feletti) töltőtelepítéseknek - közölték.
A Jövő Mobilitása Szövetség közleményében kitér arra is, hogy szakértőik szerint a nyaralás is jól tervezhetővé vált elektromos autóval a töltőhálózatok bővülésének és hatótávolságuk növekedésének köszönhetően.
Hozzátették: a gondtalan utazáshoz a legfontosabb a jó tervezés, aminek fontos része a töltőállomások feltérképezése. Egy hosszabb út megtervezésekor kulcsfontosságú, hogy előre tájékozódjanak, hol találhatók töltőpontok, és milyen gyakorisággal van rájuk szükség az autó típusától függően.
Ehhez ismerni kell az autó autópályás használat melletti hatótávját, ami a nagy sebesség miatt a városi használatban megszokottnál 30 százalékkal is kevesebb lehet. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy
a csomagok száma és a klímahasználat miatt
magasabb lesz az autó fogyasztása és ez a növekmény az elektromos autóknál nagyobb, mint a hagyományosak esetében.
A szakértők a töltéssel összefüggésben közölték: bár a villámtöltőkön minden esetben rendelkezésre áll a megfelelő kábel (CCS és/vagy CHAdeMO csatlakozóval), a váltakozó áramú töltők esetében érdemes saját (type 1 vagy type 2) kábelt vinni, mivel vannak olyan töltők, amelyeknek nincs fix kábele. Hozzátették: konnektoros hordozható töltő mindig legyen a csomagtartóban, hiszen váratlan helyzetekben ezzel mindig áramhoz juthatnak bármilyen elérhető konnektorból.
A közlemény idézi Hajnal-Bukor Ivettet, a TEA Mobilitás Kft. cégvezetőjét, a Jövő Mobilitása Szövetség egyik szakértőjét, aki elmondta: azt javasolják, hogy a felkészülés része ne csak az útvonal megtervezése, a kiszemelt szolgáltatóknál történő regisztráció legyen, hanem egy próbatöltés is. A töltési rutin megszerzése, az autó fogyasztási és töltési görbéjének kiismerése jóval egyszerűbbé teszi a villanyautós nyaralást - emelte ki.