Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

12 milliárd forintból épült meg a Grand Hotel Esztergom

Utazás2021. szept. 20.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

60%-kal több vendég érkezett Esztergomba idén nyáron, a vendégéjszakák száma pedig 72%-kal volt magasabb, mint 2020 nyarán, a Dunakanyar Fővárosában. A látványos növekedés többek között a város júliusban nyitott új szállodájának, a Grand Hotel Esztergomnak is köszönhető. A Continental Group által üzemeltetett négy csillagos superior szálloda kivételes konferencia kapacitással, 700 négyzetméteres játéktérrel és exkluzív Day Spa részleggel várja a vendégeket.

A 149 szobás Grand Hotel Esztergom 2021. július 1-jén készült el a Solva Property Kft. beruházásaként, a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Programja támogatásával, miután 2019 szeptemberében az akkor már 10 éve félbehagyott, szerkezetkész épületet átvette a Market Építő Zrt.

A beruházás összköltségvetése 12 milliárd forint. Ebből a Grand Hotel megvásárlása és felépítése 9,2 milliárd forint volt, ehhez a Kisfaludy Program 3,2 milliárd forintos támogatást nyújtott. A fennmaradó összeg fedezi a szomszédos két hotel felújítását. A teljes összegből mintegy 8,8 milliárd forint magánberuházásból valósult meg.

Meggyőződésem, hogy a Grand Hotel Esztergom festői környezetével, csodálatos panorámájával, és nem utolsósorban kiváló szolgáltatásaival turisztikailag magasabb szintre emeli Esztergomot. Nagyon kevés az olyan vidéki szálloda, amely kiváló adottságokkal rendelkezik mind a konferencia- és üzleti, mind pedig a szabadidős-családi turizmus terén. Ez a szálloda ilyen, és már most látszik, hogy pezsgést hoz a városba

- mondta Flesch Tamás, az üzemeltető Continental Group ügyvezetője.

A Grand Hotel Esztergom megépítésével 100 új munkahely jött létre. Ez a Kisfaludy Program egyik első olyan szállodája, amely a válság idején készült el, és a vendégek már birtokba is vehették.


Az előtér a Grand Hotel Esztergomban a sajtóbemutató napján, 2021. szeptember 20-án

Az új szálláshely a térség turisztikai eredményeiben is visszaköszön: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint nyáron 60%-kal több vendég fordult meg a városban, és 72%-kal volt magasabb a vendégéjszakák száma a szálláshelyeken, mint 2020 nyarán. A vendégéjszakák 87%-a származott a belföldi vendégektől.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azon dolgozik, hogy a turizmus újra a gazdaság húzóágazata legyen. A járványidőszak legnehezebb pillanataiban is sok ezer fejlesztés zajlott országszerte, hogy az újrainduló turizmusban a turistákat európai színvonalú, sokoldalú kínálat várja országszerte. Ebben nagy szerep jut az olyan kiváló létesítményeknek, mint amilyen a Grand Hotel Esztergom is

hangsúlyozta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese.

A négycsillagos szálloda 131 igényesen berendezett szobát és 18 tágas luxuslakosztályt kínál 4 szinten, melyekből panoráma nyílik az esztergomi bazilikára és a pilisi erdőre. A hotel kivételes konferencia- és rendezvénykapacitással bír. Csaknem 400 négyzetméteres rendezvénytermével, 350 négyzetméteres, természetes fényű, kör alakú előadójával és öt panorámás tárgyalótermével a legkülönbözőbb rendezvényigények kielégítésére alkalmas.


Szoba a Grand Hotel Esztergomban

Emellett 700 négyzetméteres grandiózus rekreációs tér, panorámás, tetőtéri spa részleg, 220 fős étterem és 70 fős grillterasz várja mindazokat, akik szeretnék megismerni Esztergom kivételes történelmi és kulturális értékeit, vagy az aktív turizmusnak szeretnének hódolni a Pilis lábánál.