Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Magyar várost választott a világ legjobbjai közé az ENSZ Turisztikai Szervezete

Utazás2023. okt. 19.MTI
A rovat támogatója:

Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), most először nyert magyar település ilyen rangos turisztikai díjat - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Kiemelték: az alapításának 950. évét ünneplő város

5 földrész mintegy 260 településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat.

A rangos nemzetközi díj elismerése az eddigi felújításoknak, és mozgatórugója a további, történelmi léptékű turisztikai fejlesztéseknek, melyek célja, hogy hazánk egyik legkedveltebb célpontjává váljon a világörökségi borvidék és a tokaji aszú névadó települése.

A UNWTO által 2021-ben elindított kezdeményezés olyan vidéki úti célokat ismer el, amelyek kiemelkedő turisztikai fejlesztéseik mellett is hangsúlyt helyeznek a helyi értékek és termékek megőrzésére és népszerűsítésére, valamint gondot fordítanak a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság megőrzésére is.

Posta György, Tokaj polgármestere az üzbegisztáni Szamarkandban csütörtökön tartott ünnepélyes díjátadó alkalmával a közleményben elmondta: a díj visszaigazolja azt a kitartó munkát, amit évek óta végeznek.

A díjjal járó címet Tokaj minden hazai és nemzetközi reklámjában feltüntetheti,

ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a korábbiaknál is több turista érkezzen a településre.

A számos szakterületet, így a termékfejlesztést, a marketinget vagy éppen a kulturális és természeti erőforrás-megőrzést is lefedő zsűri a világ mintegy 29 országának 54 települését vette fel 2023 legjobb turisztikai településeit bemutató listájára.

A többek között perui, etióp, iráni, indonéz és japán településeket is tartalmazó listára a hazánkkal szomszédos országok közül az osztrák Schladming, valamint St. Anton am Arlberg, illetve a horvát Slunj került fel.

A UNWTO a turizmus világszintű irányítását és fejlesztését célzó szervezet. A Best Tourism Villages by UNWTO kezdeményezését azzal a céllal indította el a szervezet, hogy felhívja a figyelmet a turizmus vidékfejlesztésben betöltött szerepére - írta közleményében az MTÜ.