Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bekebelezné a román piacot a magyar DreamJobs

Vállalkozás2025. ápr. 3.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A magyar újgenerációs állásportál három hónap után nemzetközi piacra lép.

Quantum Digital Solutions által felvásárolt DreamJobs, Románia egyik legnagyobb vállalkozói központjával a StartUp HUB-bal indítja útjára a DreamJobs Romaniát, aminek a célja nem más, minthogy versenyelőnyt biztosítson a vállalkozások számára a toborzásban, illetve a felnőttoktatási és szakképzési programjaikkal csökkentsék az ország munkanélküliségét. A DreamJobs Romania magyar licensz alapján fog működni és március 1-től lesz elérhető a platform.

A Romániai terjeszkedés csak az első lépés

A romániai terjeszkedés licensz alapján történik, melyben a StartUp HUB és a Jobbridge Kft. működteti közösen a DreamJobs.ro platformot. A platform ügyvezető igazgatója Grüman Róbert lesz, aki egyben a StartUp HUB alapítója is. 

DreamJobs.ro elindítása stratégiai mérföldkő a StartUp HUB számára, amellyel megerősítjük jelenlétünket a HR-tech szektorban. Célunk, hogy a DreamJobs.ro-val a vállalatok versenyelőnyhöz jussanak a legjobb tehetségek megtalálásában. Az adatvezérelt megoldásokkal nemcsak hatékonyabbá tesszük a toborzást, hanem segítünk a munkavállalóknak is abban, hogy személyre szabott lehetőségekkel építsék karrierjüket.

- nyilatkozta Grüman Róbert.

A StartUp HUB célja, hogy a DreamJobs.ro nem csupán egy álláshirdetési felület legyen, hanem egy teljes körű HR-ökoszisztéma, amely a vállalatok és munkavállalók számára egyaránt hosszú távú versenyelőnyt biztosít. Az új vízióval induló platform március 1-jén indul, és egy új korszakot nyit a romániai munkaerőpiacon.

"Már a DreamJobs felvásárlásakor tudtuk, hogy nemzetközi potenciál is van a platformban, így amikor a StartUp HUB-bal való stratégiai együttműködés felmerült, nem gondolkodtunk sokat. A romániai piacralépés új lehetőséget ad arra, hogy a DreamJobs piactér alapú modelljét egy új országban próbáljuk ki. A franchise terjeszkedés biztosítja azt, hogy stratégiai szinten át tudjuk látni a két piac hasonlóságait és különbségeit és ezeket alapul véve mérlegeljük a további terjeszkedést.” - mondta Bőhm Zsombor a DreamJobs Magyarország ügyvezetője.