Milliárdos tőkebevonással terjeszkedne az európai piacon az EV.analytica magyar startup
VállalkozásAz elektromos autózáshoz kapcsolódó digitális szolgáltatásokat és szoftvereket fejlesztő EV.analytica növekedési terveinek megvalósításához idén novemberben félmillió dollár, 2026 utolsó negyedévében pedig további 3-5 millió dollár kockázati tőke bevonását tervezi - mondta Papp Zoltán, a cég egyik alapító-tulajdonosa.
A három autóipari múlttal rendelkező szakember - Németh András, Papp Zoltán és Simon Gergely - által 2024-ben alapított cég képviselte Magyarországot az október 17-én San Franciscóban tartott, 100 versenyző részvételével zajló startup világbajnokság döntőjén, ahol a cég bemutatta saját fejlesztésű, azóta már a Google és az Apple áruházakban is elérhető EV.app elnevezésű applikációját.
Elmondta, hogy a versenyen pozitív visszajelzést kaptak a zsűritől, ami megerősítette őket abban, hogy jó irányba tartanak, annak ellenére, hogy a korai fázis miatt cégük még nem tudott bevételt felmutatni.
A budapesti székhelyű strartup EV.app alkalmazásának felületén szolgáltatófüggetlen módon elérhető minden ismert elektromosautó-töltőállomás, hálózatukat folyamatosan bővítve igyekeznek lefedni a teljes töltési láncot. Az egyedi algoritmus - az autó típusa és az autós vezetési szokásai alapján - megtalálja és ajánlja a felhasználónak az optimális töltőpontot, az alkalmazásban töltés indítható, lebonyolítható a fizetés, és céges számlát is képes kiállítani.
A cégtulajdonos elmondta, hogy Európában jelenleg 750 ezer, az év végére 1 millió töltőt vezérelnek majd, Európában 252 szolgáltató van jelen az applikációban.
A vállalkozásnál azzal számolnak, hogy az EV.app felhasználóinak száma jövőre 60 ezerre emelkedhet.
Az EV.app használata a töltőpont-üzemeltetőknek ingyenes, jutalékmentes platformot biztosít. A felhasználók az appból indított töltésekért 3 százalék kényelmi díjat fizetnek.
Papp Zoltán hangsúlyozta, hogy a töltőajánló algoritmusuk szolgáltatófüggetlen, az üzemeltetők nem fizethetnek azért, hogy előrébb kerüljenek a rangsorban. Az ajánlást mindig a minőség és a felhasználói élmény határozza meg.
Az EV.analytica ezen felül olyan fejlesztéseken is dolgozik, mint például akkumulátor-élettartam előrejelzés, hálózati energiatárolás, valamint biztosítói és flottakezelői együttműködések.
A tengerentúli verseny ideje alatt tárgyalásokat folytattak a Szilícium-völgyben működő amerikai kockázati tőketársaság, a Plug and Play Tech Center képviselőivel és az ex-Tesla alapítók által gründolt, amerikai luxus elektromosjármű-gyártó cégnél, a Lucid Motors-nál a közös együttműködés lehetőségeiről és esetleges partnerségi megállapodásról.
Papp Zoltán arról is beszámolt, a San Franciscó-i versenyen kapták a hírt, hogy a Hyundai startup pályázatának másodi körébe is beválogatták a társaságukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a dél-koreai gyártó jövő májusban, pilot projekt keretében tervezi, hogy egyes járműveibe beépíti az EV.analytica szoftverét.
Hozzátette: a jövőben szeretnének " járművek képernyőire költözni" vagyis a töltőajánló algoritmust licencként értékesíteni az autógyártóknak, és most ennek technológiai feltétlein dolgoznak
A befektetői háttérre kitérve elmondta: a vállalat az első befektetési körét tavaly decemberben zárta. A Széchenyi Egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. 100 millió forinttal, a Lunar Program Zrt 40 millió forinttal és a Septem Lute Kft. 10 millió forinttal szállt be a vállalkozásba 20 százalékos részesedés fejében. Ebből a forrásból fejlesztették ki és dobták piacra az EV.app alkalmazást.
Véleménye szerint a startup világbajnokság döntőjében való részvétel is szerepet játszhatott abban, hogy a napokban érkezett befektetői ajánlat a második körös, 200 millió forintra tervezett tőkebevonásra, amelyreaz idén november végén kerül sor. A befolyó pénzekből folytatnák a szolgáltatás skálázását Európában, elsősorban a német, osztrák és svájci piacokon. Ezzel megalapozhatnák és megerősítenék a vállalkozás bevételi oldalát, ami szükséges lépés a következő nagyobb volumenű, 3-5 millió dolláros forrásbevonásra 2026 utolsó negyedévében. Itt olyan befektetők jöhetnek szóba, akik már nem csak a mobilitásban, hanem az energetikában gondokodnak - fejtette ki.
Szólt arról is, hogy elbírálás alatt van egy 200 millió forintos kutatási-fejlesztési pályázat, aminek eredménye év végéig várható.

