Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy Márton: Megkezdődött az iparvédelmi és munkahelyvédelmi akcióterv kidolgozása

Vállalkozás2025. aug. 18.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy hétfőn délelőtt tárgyalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK). A cél közös, meg kell védeni a munkahelyeket és a magyar vállalkozásokat - tette hozzá.

Nagy Márton ismertetése szerint az alábbi javaslatok merültek fel a találkozón: a Demján Sándor Program keretében megvalósuló és rendkívül népszerű 1+1 beruházásélénkítő program folytatása 20-50 milliárdos kerettel, a Széchenyi Kártya Program kamatának egységesen 3 százalékra csökkentése, a forgóeszköz hitelek esetében is, az áfa alanyi adómentesség jelenlegi értékhatárának emelése, a kisvállalati adó belépési és bennmaradási értékhatárának növelése, az átalányadózó egyéni vállalkozók költséghányadának emelése, a szociális hozzájárulási adóalap kedvezőbbé tétele, a mesterséges intelligencia elterjesztésének és alkalmazásának támogatása képzéssel és célzott tőkealappal, valamint az adó- és adminisztrációs terhek további csökkentése.

Várjuk az MKIK konkrét javaslatait, a kormány a következő hetekben dönt a végleges akciótervekről

- írta a nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán.

Az MKIK hétfői közleményében azt emelte ki, a kormány és a kamara májusban aláírt 2025-2030-as stratégiai megállapodásának végrehajtásáról egyeztetett a miniszterrel Nagy Elek, az MKIK elnöke.

A megbeszélésen a rövid távon megoldandó feladatok kezelése, valamint a gazdaság szerkezetének középtávú modernizálása és a magasabb hozzáadott értékű termelés arányának növelése érdekében tett konkrét javaslatokról esett szó.

A közlemény szerint a kamara megfogalmazta első, a megállapodáson alapuló javaslatait. Ezek közé tartozik az innovatív vállalkozások támogatása, a szabályozási és finanszírozási akadályok lebontása, az ígéretes vállalkozások program elindítása, a kisvállalati adó (KIVA) értékhatárainak megemelése, a legkisebb vállalkozók terheinek, az egyéni vállalkozók átalányadójának csökkentése, az áfa alanyi adómentesség értékhatárának további emelése, az exportpiacok bővítése, a külképviseleti együttműködés erősítése, a vámintézkedések hatásaink mérséklése. Az MKIK közleményében kiemelte az oktatási programok elindítását a kormány-MKIK megállapodás alapján. Ezek közé tartozik egyebek mellett a vállalkozói innovációs képességet növelő és vezetőképző program, a felsőoktatási intézményekkel való együttműködések kialakítása, a képzési programok fejlesztése és a kamarai mentorhálózat kiépítése, a digitális fejlődés felgyorsítása oktatási és támogatási programokkal, fókuszban a mesterséges intelligenciával.

Javasolja a kamara a Demján Sándor Program 2.0 keretében az 1+1 program újraindítását, a forráslehívás gyorsítását, a pénzügyi feltételek enyhítését, a nagyobb technológiai fejlesztések ösztönzését, valamint a Széchenyi Kártya Program keretében kamatcsökkentést, új célzott vagy magasabb kockázatot is elviselni képes termékek bevezetését, a folyamatok digitalizálását és gyorsítását.

Az MKIK hangsúlyozta: célja, hogy Magyarország elkerülje az úgynevezett közepes jövedelem csapdáját, azt a helyzetet, amikor egy ország nem képes továbblépni a magas jövedelmű országok közé, miközben azon is dolgozik, hogy a vállalkozói működési környezet biztosítani tudja az ehhez szükséges feltételeket.

Az MKIK szerint ehhez sürgős intézkedésekre és a középtávon szükséges változásokat előkészítő munka azonnal megkezdésére van szükség. Az MKIK álláspontja, hogy olyan vállalkozói ökoszisztémát kell létrehozni, amely egyszerre segíti a magas növekedési potenciállal rendelkező cégeket és a helyi gazdaság szempontjából kulcsfontosságú vállalkozásokat, valamint ezek együttműködését - olvasható a kamara közleményében.