Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

NGM: támogatás cégeknek, amelyek minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat

Vállalkozásegy órájaMTI
A rovat támogatója:

A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként csaknem 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kormány mindent megtesz a bérek, különösen a legkisebb keresetek emelése érdekében, ennek eredményeként idén januártól 11 százalékkal nőtt a minimálbér – emlékeztetett a minisztérium.

A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek által 2024 novemberében megkötött hároméves bérmegállapodásnak megfelelően – a tavalyi évhez hasonlóan – 2026-ban is pályázhatnak a munkáltatók kompenzációs támogatásra. A vállalkozások azon munkavállalóik után, akiknek az alapbére 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszak bármely időpontjában legfeljebb 290 800 forint volt (részmunkaidős foglalkoztatásban állók esetén a munkaidővel arányosan figyelembe véve), 2025 és 2027 között mindig az előző évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó (szocho) összegét fizetik meg idézte fel a közlemény.

A támogatás összege 2026-ban egy munkavállalóra vetítve éves szinten 49 920 forint. A kormány a szocho késleltetett megfizetését a "Minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatása" programmal biztosítja, amit egy egyszerűsített elektronikus eljárás során támogatásként kapnak meg az érintett munkáltatók.

A szociális partnerekkel egyeztetett támogatást a Magyar Államkincstáron keresztül igényelhetik a vállalkozások március 1-jétől – ismertette az NGM.