Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Óriási a túljelentkezés a Demján Sándor Programban

Vállalkozás2025. júl. 2.MTI
A rovat támogatója:

Programelemenként három-négyszeres a túljelentkezés a Demján Sándor Programban mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára

Szabados Richárd elmondta, május végén a cégek visszajelzése alapján az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programnál keretemelésre is szükség volt, ezért annak fedezetét 48 milliárdról 130 milliárd forintra emelte a kormány. Hozzátette, az iparágak között a legtöbb pályázat az építő- és a gépiparból érkezett be a projekthez. Az államtitkár ismertette, a programelem keretének bővítését olyan átcsoportosítással lehetett végrehajtani, amelynek hasznosulása növekedéstámogató tevékenységet fog előidézni a vállalkozások részéről.

Elmondta, az ország gazdasága gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság mellett működik, ezért "most már a mennyiség helyett a minőség felé kell elmenni".

Emiatt a jövőben a szakértelem növelése, a kutatásfejlesztés erősítése és a digitalizációba való befektetés fókuszterületek lesznek - fűzte hozzá. Szabados Richárd úgy fogalmazott, hogy a kormány azért támogatja a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), mert darabszám alapján a cégek 99 százaléka kkv méretű Magyarországon. Kiemelte, a kkv-k azért vannak a középpontban, mert azokon keresztül a családokat is lehet segíteni.

Ezen cégek támogatása fokozottan tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez, a vállalkozások pedig nagy kreativitást mutatnak, új értékesítési csatornákat és vevőket próbálnak szerezni - mondta.

Az államtitkár közölte, a cégek visszajelzése alapján a kormány többször is módosította a felhívásokat. Ennek köszönhetően a beruházásélénkítő programelemben 400-450 vállalkozás helyett akár 1400-1500 cég támogatására is lehetőség nyílik - emelte ki. Szabados Richárd a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában ismertette: a Demján Sándor Program egy 8+1 elemet tartalmazó támogatási csomag. Annak első elemét - amely egy Széchenyi Kártya hitelprogram kamatcsökkentése volt - már tavaly novemberben elindította a kormány. Az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programnál január volt a pályázatbeadási-határidő, az értékelés pedig tavasszal megtörtént. A projekt jelenleg az értesítési szakaszban van és várhatóan augusztus végéig minden pozitív elbírálásban részesült cég megkapja a támogatási összeget - ismertette.