Tömegesek az elbocsátások a német fém- és elektromos iparban
VállalkozásJúniusban közel 14 ezer, az első fél évben pedig összesen 76 ezer munkahely szűnt meg a német fém- és elektromos iparban - közölte a Gesamtmetall munkaadói szövetség.
Júniusban körülbelül 3,82 millió alkalmazottat foglalkoztatott a német fém- és elektromos ipar, 104 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál. A szövetség szerint 2023 óta 154 ezer munkahely szűnt meg az ágazatban.
Lars Kroemer, a szövetség vezető közgazdásza szerint Németországnak, mint telephelynek hatalmas költségproblémái vannak az energia, az adók, a szociális járulékok és a bürokrácia terén, és mindehhez hozzáadódnak a világgazdasági terhek, mint például az Egyesült Államok vámpolitikája. Hangsúlyozta, hogy minden megszűnt munkahely több mint 100 ezer euró hozzáadottérték-termeléstől fosztja meg a német gazdaságot, ami "közel 25 milliárd euróval kisebb gazdasági teljesítményt jelent 2019-hez képest".
A munkaadói szövetség vezető közgazdásza hathatós kormányzati reformprogramot szorgalmazott a versenyképesség erősítése érdekében.

