Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új innovációs pályázatok nyílnak

Vállalkozás2024. aug. 7.MTI
A rovat támogatója:

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) 30 millió forinttal támogatja a legjobb innovációs rendezvényeket.

A NIÜ kiemelt missziója az innovációs ismeretek elmélyítése, az ökoszisztéma dinamizálása különböző hazai és nemzetközi események szervezésével, amelyhez segítséget nyújt a hazai innovációs ökoszisztéma szereplői számára elérhető Rendezvénytámogatási program.

Az ügynökség fontos feladatának tekinti az innovációs és startup ökoszisztéma rendezvények általi erősítését is - írták, hozzátéve, hogy ezért a második félévtől egy minden érintett számára elérhető pályázatot indítanak: a 30 millió forintos keretösszegből igényelhető, vissza nem térítendő támogatások mértéke minimum 1, maximum 5 millió forint pályázatonként.Az utófinanszírozással megvalósuló pályázattal támogatás kérhető például a külföldi előadók tiszteletdíjához, helyszín bérleti, berendezési, hangosítási költségekhez - jelezték.

A közlemény szerint a pályázatra vállalkozások; nonprofit szervezetek; költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, illetve nonprofit gazdasági társaságok jelentkezhetnek.

A pályázatokat - többségében a NIÜ-től független - szakemberekből álló zsűri értékeli, javaslatuk alapján a NIÜ vezérigazgatója hozza meg a döntést a támogatás megítéléséről - fűzték hozzá.

Az értékelésnél elsősorban a rendezvény koncepciójának aktualitása, a szakmai színvonal és a nemzetközi kapcsolódások játszanak majd fontos szerepet.

További információ a Rendezvénytámogatási programról a https://niu.hu/project/startup-rendezvenyek-tamogatasa-rendezvenytamogatasi-program linken érhető el - áll a közleményben.