Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Varga-Bajusz Veronika: országos vállalkozásfejlesztési roadshow indul az Iparkamarával közösen

Vállalkozás2025. szept. 16.MTI
A rovat támogatója:

Országos vállalkozásfejlesztési roadshow-t indít szeptember és december között a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen, azzal a céllal, hogy segítse a fiatalok vállalkozóvá válását - jelentette be a minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Varga-Bajusz Veronika elmondta: az elmúlt öt évben teljesen megújult a magyar szakképzési rendszer, amely egyre inkább a munkaerőpiacra való felkészítést szolgálja, amit az OECD ezt vizsgáló tanulmánya és az Euroskills szakmai bajnokságon elért magyar sikerek is megerősítettek.

Közölte: a nyáron az MKIK-val közösen vállalkozásismereti kurzust dolgozott ki a tárca, ősszel az ország 21 városát érintő szemináriumokra utolsó éves középiskolások, vagy már végzettek jelentkezését várják - tette hozzá.

Csókay Ákos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára elmondta: a kamara egyik fontos feladata a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása. A roadshow keretében több ezer, szakképzési centrumokban tanuló diákot szeretnének elérni és a kiválasztottak közül legalább 50 diákot bevonni a kamara által támogatott mentor programba.