37 fiatal agrárszakembert díjaztak a Magyarok Kenyere programban
AgráriumA Magyarok Kenyere a Jövőért ösztöndíjprogramban idén 37 felvidéki, erdélyi, partiumi, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi fiatal agrárszakembert díjaztak, akik a tanulmányaikat, valamint gazdálkodásukat segítő támogatásban részesültek az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA), valamint a Magyarok Kenyere program segítsége nyomán.
Az okleveleket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke; Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója nyújtották át kedden Budapesten, az Országházban. Jakab István felidézte, hogy a 2023-ban első alkalommal meghirdetett ösztöndíjprogram első évében tizenkét, 2024-ben huszonöt, idén pedig már harminchét fiatal agrárszakember részesült támogatásban.
Nagyon fontos tartozni valahová és érezni azt, hogy "engem ez a közösség befogad, támogat, számít rám, számít a munkámra"- hívta fel a figyelmet Jakab István, aki szerint az ösztöndíjprogram fontos célja a kárpátaljai, jelenleg nehéz helyzetben lévő honfitársaink támogatása is.
A 21. századi tudás nélkül már nem tudunk sikeressé válni. (..) Azért dolgozunk, hogy egy sikeres, erős anyaországgá és egy sikeres, erős nemzetté váljunk
- fogalmazott a MAGOSZ elnöke.
A Magyarok Kenyere program a magyarság összetartását, a gazdatársadalom segítőkészségét, az összetartozásunkat szimbolizálja, határon innen és túl
- hangsúlyozta Papp Zsolt György, a NAK elnöke hozzátéve, hogy ma a mezőgazdaságban már nem az évtizedekkel korábban tapasztalt jelenségek láthatók, forradalmi újítások, a technológiai megoldások és a szakmai tudás bővülése érzékelhető. Ez jelentősebb változást jelent, mint az ipari forradalom időszakának változásai - magyarázta az elnök.
A mezőgazdaság diktálja azt a tempót, amihez rátok, a ti elszántságotokra, tudásotokra van szükség
- szólt a díjazottakhoz Papp Zsolt György, aki az ösztöndíjprogram kiemelt céljának nevezte, hogy a jövőben is a pályán maradjanak a fiatal agrárszakemberek. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója elmondta: ez a program egyszerre szimbolizálja a hagyományt, a közösségek együttműködését, ugyanakkor a jövőt: az innovációt és a fejlődőképességet is.
Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány köszönhetően a magyar mezőgazdaságban körülbelül 650 milliárd forintnyi olyan hitel van kihelyezve, ami az alapítvány segítségével jutott el a gazdákhoz. Évente körülbelül húszezer gazdálkodó jut a segítségükkel hitelhez - hangsúlyozta Herczegh András. Mint az eseményen elhangzott, a tavalyi díjazottak az ösztöndíjaikat többek között tanulmányi célra, valamint laptopok és a gazdálkodásukhoz szükséges gépek vásárlására fordították.
