Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre népszerűbb az agrárképzés a fiataloknál

Agrárium2025. aug. 5.MTI

Kihirdették a 2025 szeptemberében kezdődő felsőoktatási képzések ponthatárait; az adatok alapján elmondható, hogy egyre népszerűbbek az agrár felsőoktatási szakok, idén 3548 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az őszi szemeszterben - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

Nagy István kiemelte, hogy 2020 óta dinamikusan nő azoknak a fiataloknak a száma, akik az agráriumban képzelik el a jövőjüket. Míg 2020-ban 2535 diák nyert felvételt valamelyik agrár felsőoktatási szakra, idén ez a szám már 3548-ra emelkedett.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint 2025-ben 12 hazai egyetem indít agrárszakokat országszerte. A legtöbb, összesen 1648 jelentkező a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemen kezdheti meg tanulmányait, de nagy népszerűségnek örvend a Debreceni Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem és a Széchenyi István Egyetem által kínált képzési paletta is. Államilag finanszírozott szakokon idén 3196, míg költségtérítéses képzésen 352 diák tanulhat idén ősztől. Napjaink mezőgazdaságának része a modernizáció, a legfejlettebb informatikai eszközök használata, a robotika és a mesterséges intelligencia alkalmazása a mindennapi gazdálkodásban - hangsúlyozta a miniszter.

Így minden olyan diák, aki az agráriumban szeretne továbbtanulni, megtalálhatja a számára testhezálló szakot és felsőoktatási intézményt.

Az agrár felsőoktatás nyitottsága, illetve az itt tanulható alap, mester és osztatlan képzésekben a hallgatók egyre inkább biztos tudást, egzisztenciális lehetőséget, hosszú távú perspektívát látnak.

Ezt a folyamatot jól jelzi például, hogy 2020-hoz viszonyítva a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen a felvett hallgatók száma 57 százalékkal, míg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karára felvettek létszáma összesen 88 százalékkal nőtt.

Nagy István hozzátette: a cél, hogy a középfokú szakképzésen át a felsőoktatásig biztosítsák a megfelelő szakember-utánpótlást a magyar agrárium számára. Közös érdekünk a hosszú távú biztonságos élelmiszer-előállítás biztosítása, ami jól képzett szakemberek nélkül nem megvalósítható - hangsúlyozta a miniszter az AM közleménye szerint.