Nagy István: Egyszerűsített, új pályázat jelenik meg kisvállalkozóknak, őstermelőknek

Agrárium4 órájaMTI

A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására - közölte az agárminiszter a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóüzenetében.

Nagy István elmondta, a pályázati kiírás társadalmi egyeztetése már meg is kezdődött. A mintegy harmincmilliárd forint keretösszegű felhívásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek is pályázhatnak majd.

A tervezet szerint a forrásokat az állattartáshoz és kertészethez kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, illetve fontosabb gépek, eszközök beszerzésére lehet majd fordítani

- tette hozzá.

Mint mondta, mindezek mellett a támogatás a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódó egyes kisebb fejlesztésekre is igényelhető lesz.

A vissza nem térítendő támogatás maximum tízmillió forint, a támogatás intenzitása legfeljebb nyolcvanöt százalék - jegyezte meg.Nagy István közölte, a felhívás tervezete október 12-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon.

Hangsúlyozta, a kormány számára azért is nagyon fontosak a legkisebb gazdálkodók, mert ők jelentik a "magyar agrárium gerincét".