Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A fiatalok egyre többször ülnek a volán mögé - rákaptak az autóvásárlásra

Autó2024. okt. 4.Növekedés.hu

Egyre több fiatal autózik vagy van saját autója a legújabb K&H ifjúsági index szerint. Az idei második negyedévben a 19-29 éves fiatalok 38 százaléka mondta azt, hogy van saját személygépkocsija, ami kiemelkedő arányt jelent. Az elmúlt bő egy évtizedben nőtt azoknak a fiataloknak az aránya is, akiknek nincs saját autójuk, de másét használják.

A 19–29 éves városi fiatalok körében közel 38 százalék volt azok aránya, akik saját autóval rendelkeztek 2024 második negyedévében – derült ki a K&H Bank legfrissebb felméréséből.

A korosztály aktív keresői körében 49 százalék, a diákoknál és az inaktívaknál 25-27 százalék ez az arány. A fiatal felnőttek körében átlagosan 42 százalék azok aránya, akinek nincs saját autója és 20 százalék azoké, akik más autóját használják.

Tízből négyen

Az ifjú autóbirtokosok aránya a korosztályukon belül 2012 és 2018 között fokozatosan emelkedett a 15-25 százalékos arányról a 30 százalék körüli szintig. A nem saját autót használó fiatalok aránya 2015 előtt 10 százalék alatt volt, majd az évtized utolsó éveiben 13-19 százalék körül, a 2020-as években pedig már 20 százalék felett alakult. Eközben azoknak a fiataloknak az aránya,

akiknek nincs autója és nem használják másét a kérdéses időszak elején majdnem 80 százalékos volt, ez mára 40 százalék körüli szintre csökkent.

A nem saját autóval való közlekedésnél látható bővülés feltehetően az autómegosztó szolgáltatók népszerűségének köszönhető. A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet szakportálja, a Közlekedésbiztonság beszámolója a legfrissebb felméréseket idézve azt írta, hogy 2023-ban az előző évihez képest 25-30 százalékkal többen használták a három hazai szolgáltató járműveit.

A fiatalok körében pedig mind nagyobb súllyal esnek latba ezek, a K&H által is kiemelten kezelt, fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok, valamint az egészséges környezet iránti igény. Márpedig az autómegosztás sokkal kevésbé terheli a környezetet a sima autóhasználathoz képest.
 
Az autómegosztók további térnyerésétől a mobilitási szakértők azt remélik, csökkenti a közterületen csak a helyet foglaló, alig kihasznált autók számát: ha egy autót a jövőben nem egy, hanem 6-12 ember használhat, kevesebb gépkocsira lesz szükség.

A saját autó birtoklása jellemzően 28 és 32 százalék körül alakult az elmúlt öt évben, egészen a legfrissebb, 38 százalékos adatig. Eközben az autóval nem rendelkezők aránya az elmúlt fél évtized első felét jellemző 50 százalék körüli arányról az előbbivel ellentétes irányban elindult a 40 százalék felé.