Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Okostelefont, elektromos rollert vagy nyaralást nyerhet, aki jól szerepel a Nagy Diák Banktudós Teszten

Hírek2024. okt. 4.Növekedés.hu

A felelős bankolás, a tudatos pénzügyi tervezés és kiberbiztonság terén mérhetik fel tudásukat a diákok.

A DUE Médiahálózat az MBH Bank támogatásával a tavalyi sikert követően idén is elindította a Nagy Diák Banktudós Tesztet, amelyben a felelős bankolásra, a pénzügyi tervezés praktikáira és a kibertérben rejlő veszélyekre közösen hívják fel a figyelmet.

A kétfordulós, decemberig tartó pénzügyi edukációs játékban bárki részt vehet: az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat, ám idén a középiskolásoknak is érdemes lesz versenybe szállniuk, akik a különdíjért mérkőzhetnek meg.

A fiatalok ma már szinte minden pénzügyi szolgáltatást digitális csatornákon keresztül vesznek igénybe, ám az elmúlt években kiemelt kockázatot jelentenek az ezekre a csatornákra ráépülő kiberbűnözői hálózatok és a kártyás csalások.

Az idei év első negyedévében 65 százalékkal több kiberbűncselekményt követtek el, mint a tavalyi év azonos időszakában, a sikeres bankkártyás csalások száma pedig megközelítette az 57 ezret.

A Nagy Diák Banktudós Teszt tavalyi eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok tisztában vannak a rájuk leselkedő veszélyekkel, ám nem tudják minden esetben lekövetni a csalók folyamatosan megújuló módszereit, így idén a teszt során erre a témakörre is külön hangsúly került.Az MBH Bank és a DUE Médiahálózat 2023-ban léptek együttműködésre, annak érdekében, hogy a bank társadalmi felelősségvállalási stratégiája mentén, közös erővel tegyenek a társadalom pénzügyi tudatosság szintjének növeléséért, ezen belül is kiemelt figyelmet fordítva a fiatal korosztály edukációjára.

Az együttműködő felek célja, hogy a fiatalok otthonosan mozogjanak a folyamatosan megújuló és sokszor nem egyszerű pénzügyi termékek világában, többek között olyan területeken, mint a hiteltermékek, befektetési és megtakarítási szolgáltatások.

Az első alkalommal elindított közös tesztet a tavalyi évben több mint 13 ezren töltötték ki, amelynek eredményei azt mutatták: a biztonságos bankkártya- és netbank használatra vonatkozó kérdésekben stabil a diákok tudása, azonban a megtakarítással és befektetésekkel kapcsolatos témákban kevésbé tájékozottak a fiatalabb generációk.

Szeretnénk, hogy ügyfeleink és jövőbeni ügyfeleink tájékozottak és tudatosak legyenek a pénzügyek terén és biztonsággal és felelősen intézzék banki ügyeiket. Ehhez kívánunk hozzájárulni a Nagy Diák Banktudós Teszttel, melynek keretében terveink szerint mintegy 20 ezer diák tanul majd játékos formában a pénzügyi és digitális tudatosságról

– mondta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A verseny első fordulója 2024. december 1-ig érhető el a www.banktudosteszt.hu oldalon.

A tesztet bárki kitöltheti, de az első három legjobb helyezéssel járó nyereményekért csak a felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező, 18-26 év közöttiek küzdhetnek meg. A legjobb eredményt elért 1.000 játékos meghívást kap a 2024. december 10-én tartandó középdöntőbe, ahonnan a december 16-i döntőbe jutó legsikeresebb 10 diák banktudós között dől el az értékes nyeremények sorsa.

A legokosabb banktudós elsőként választhat a külföldi tengerparti nyaralás, az iPhone14 és az Apple Watch párosa, illetve az elektromos roller közül.

A második és harmadik helyezett a fennmaradó díjak egyikével térhet haza.

Az idei év újdonságaként a középiskolások is részt vehetnek a nyereményjátékban, akik a különdíjért szállhatnak harcba, amelyet a két legeredményesebb 16-18 év közötti játékos nyerhet el.

A verseny eredményhirdetése és a díjak ünnepélyes átadása 2025. januárjában, az Educatio Kiállításon lesz.