Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ideiglenes helyére tolják a körvasút új hídját

Autó2 órájaMTI

Megkezdődött hétfőn Budapesten a Bartók Béla úti külön szintű közúti-vasúti átjáróban az újonnan összeszerelt, kétszer kétvágányos acélhíd első szerkezeti elemének a helyére illesztése. A fejlesztés része a Kelenföld és Ferencváros közötti vasútvonal kapacitásbővítésének, amely a Déli Körvasút kialakításának második üteméhez kapcsolódik.

A Déli Körvasút második ütemének összköltsége nettó 364,5 milliárd forint, melyhez az európai unió az IKOP Plusz programonk keresztül 210,4 milliárd forinttal járul hozzá, míg a fennmaradó részt a magyar költségvetésből finanszírozzák - hangzott el azon a helyszíni sajtótájékoztatón, melyet Kovács Balázs Norbert, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) budapesti kormányzati beruházásokért felelős miniszteri biztosa tartott. 

A Bartók Béla út felett átívelő új vasúti híd a Déli Körvasúthoz hasonlóan olyan közlekedésfejlesztési beruházás, amely hozzájárul Budapest fejlődéséhez és versenyképességéhez, így 21. századi városfejlesztési projekt is egyben - fogalmazott a kormánymegbízott, majd kitért arra, hogy a Déli Körvasútnak köszönhetően a telített fejpályaudvarok érintése nélkül tudnak majd az ingázók a közösségi közlekedésre átszállni. Ez által naponta 60 000 autóval lesz csökkenthető a zsúfoltság a fővárosi utakon, és sok ezer tonnával csökken az üvegházhatáshoz hozzájáruló szén-dioxid-kibocsátás is.


Kovács Balázs Norbert, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) budapesti kormányzati beruházásokért felelős miniszteri biztosa 

Figyelemre méltó, hogy az új hidat a közúti, villamos, gyalogos és kerékpáros forgalom jelentősebb zavarása, a forgalom megállítása nélkül illesztik a helyére.

A Bartók Béla út felett átívelő új vasúti híd jelenleg egy ideiglenes hídfőre épül, ahol átmenetileg biztosítja a vasúti forgalmat várhatóan február 28-tól. Ezt követően tudják majd az új híd mellett található régit elbontani, ennek helyére kerül majd egy új, ugyanilyen hídszerkezet. Elkészülte után ez utóbbiraa tevődik át a vasúti forgalom, végül pedig azt a hidat, amelynek most kezdődött meg az ideiglenes helyére illesztése, oldalirányban tolják be a végleges helyére.

A végleges állapotában négyvágányos műtárgy Magyarország első ún. network hálós vasúti hídja lesz. A network rendszer ferde hálós szerkezete nagyobb terhet képes viselni, kisebb hídtömeg mellett nagyobb távolságot tud áthidalni. Az új híd 22,5 tonna vasúti tengelyterhelést is képes lesz elviselni, így megfelel az EU vasúti törzshálózati folyosóira és katonai mobilitási hálózatára vonatkozó előírásainak is.

A körvasút - áttételesen - az agglomerációs gépjárműforgalmat is csökkentheti

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése zajlik. A vasúti kapacitásbővítés részeként két új vasúti megállóhely is létesül a Déli Körvasút Kelenföld és Ferencváros közötti szakaszán, Közvágóhíd és Nádorkert térségében.

A Déli Körvasút fejlesztése amellett hogy jelentős közlekedési beruházás, általa jelentős zöldfolyosó is létre jön a Dunától a budai hegyekig. 

A beruházás eredményeként a vasút gyors, kényelmes és fenntartható alternatívává válik a dél-budapesti agglomeráció és a város közötti közlekedésben, így jelentősen csökkentheti a gépjárműforgalmat is, miközben országos és nemzetközi vasúti kapcsolatok hatékonyságát is jelentősen javítja.