Nőtt a használtautók importja
AutóA második félévben a forint erősödének köszönhetően jelentősen megugrott a használtautók behozatala. Novemberben 11 075 importált használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 12 százalékos csökkenés az előző hónaphoz képest, viszont 14,6 százalékkal haladja meg az előző év novemberének 9660-as darabszámát.
Az augusztusi szezonális visszaeséstől eltekintve a második félévben végig 11 ezer felett alakult a havi használtautó import, ami összefüggésben áll a forint erősödésével – állapította meg elemzésében a JóAutók.hu a DataHouse adataira hivatkozva. Az év elejéhez képest ugyanannyi pénzből 6-8 százalékkal értékesebb autót lehet vásárolni – állapította meg a JóAutók.hu vezérigazgatója, Halász Bertalan, aki a jelenlegi folyamatokra alapozva arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A használtimportot továbbra is a Volkswagen vezeti 12,8 százalékkal, mögötte az Opel és a Ford áll 8,5-8,5 százalékkal, majd az Audi 6,5, a Toyota 5,9 százalékos részesedéssel követi őket. A tavaly még ötödik BMW idén 4,4 százalékkal a nyolcadik helyre csúszott vissza, a Hyundai és a Mercedes részesedése 5,1, illetve 4,9 százalék volt - közölték.
A január és november közötti időszakban a használtautó behozatal éves szinten 15,3 százalékkal 118 257-re emelkedett. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 117 510-re bővült, ami 7,1 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 109 729-es darabszámot.
