Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megvan, kik lettek az év legjobb befektetői Magyarországon

Befektetés2024. feb. 28.MTI

Kilenc kategóriában adták át a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismerését, az Év Befektetője díjakat a 2023-ban legkiemelkedőbb teljesítményt elérő külföldi és magyar vállalatoknak szerdán a Szépművészeti Múzeumban.

Az Év Befektetője gálán Joó István, a HIPA vezérigazgatója, befeketésösztönzésért és kiemelt magyaroszági nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos kiemelte, 2023-ban Magyarországon 13 milliárd euró volt a külföldi beruházások értéke, ez a duplája a megelőző évinek, ami akkor is rekordot jelentett.

Soha ennyi befektetés nem érkezett az országba

- fogalmazott a kormánybiztos, és megköszönte a befektetőknek, hogy Magyarország mellett döntöttek.

A kormánybiztos hangsúlyozta, a tavalyi 13 milliárd euró befektetési volumen olyan évben született, amikor lassult, vagy legalábbis stagnált a világban az áramló tőke mértéke.

Joó István köszöntőjében kitért arra, hogy erősek és stabilak az ország hagyományos nyugati gazdasági kapcsolatai. A nyugati cégek Magyarországot választják új befektetéseik helyszinéül, vagy itt bővítik a meglévő kapacitásaikat.

Rámutatott arra, hogy Magyarország a nyugati és a keleti technológiák összekapcsolódási pontja. Jó kapcsolatot és erős gazdasági partnerséget kell kialakítani a keleti államokkal is - tette hozzá.

A HIPA legfontosabb feladata az idén, hogy az ország déli területén is megismételjék azt a teljesítményt, ami Kelet-Magyarországon az elmúlt 13 évben sikerült, hiszen Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc példája mutatja, hogy tudatos építkezéssel, következetes és összehangolt munkával nincs lehetetlen

- mondta a kormánybiztos.

 Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója beszédet mond a HIPA Év Befektetője gáláján a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában 2024. február 28-án. MTI/Mónus Márton

Joó István elmondta, a HIPA idén ünnepli 10. születésnapját. Az elmúlt egy évtizedben az ügynökség 2123 projektet kezelt 49 milliárd euró értékben. Ez idő alatt Közép-Európa leghatékonyabb befektetésösztözési rendszere épült fel - jelentette ki a kormánybiztos.

A HIPA tájékoztatása szerint 2023-ban a 13 milliárd euró befektetési rekord révén az újonnan létrehozott munkahelyek száma is soha nem látott csúcsot ért el, 19 692-t.A befektetői aktivitás elsősorban az ázsiai szereplők részvételéhez kötődik, a működőtőke-befektetések mintegy 82 százalékára, illetve a létrehozandó új munkahelyek kétharmadára vállaltak kötelezettséget. Kína dominanciája különös jelentőséggel bírt, 7,6 milliárd eurót meghaladó beruházási volument teljesített - közölte a HIPA.

  • Az év stratégiai befektetése elismerést az elektromos és plug-in hibrid járműveket gyártó BYD Co. Ltd. kapta.
  • Az év új beruházója a Benepack Hungary Kft., a CPMC Investment Company Limited magyarországi leányvállalata lett
  • Az év állandó újrabefektetője elismerést a LEGO Manufacturing Kft. kapta.
  • Befektetői életműdíjat kapott a Magyar Suzuki Zrt.
  • Az év innovatív termék befektetése elismerést az evosoft Hungary Kft. érdemelte ki.
  • Az év K+F beruházója a Samsung SDI Magyarország Zrt. lett.
  • Az év legnagyobb volumenű képzési programja díjat a Audi Hungaria Ahead Kft. vette át.
  • Az év ipari parkja elismerésben Szolnok város részesült. 
  • Az év beszállítója a Bíró Kft. lett.