Felfelé mozgathatja a hazai tőzsdét a kedvező nemzetközi befektetői hangulat
BefektetésMérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
A tőzsde részvényindexe, a BUX kedden 13 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel 84 950,95 ponton zárt. Varga Zoltán közölte, a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt várható mérsékelt emelkedés a szerdai nyitásban. A vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 24 ezer forintnál húzódik fontos ellenállási szint, míg támasz 23 530 forintnál. Kedden a bankrészvények ára 120 forinttal, 0,5 százalékkal 23 870 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
Az elemző szerint a negatív korrekciós hullámban lévő Mol esetén a 2824 forintos támaszra és a 2824 forintos ellenállásra érdemes figyelni. Az olajpapír árfolyama kedden 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2842 forintra csökkent 703,2 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama kedden 18 forinttal, 1,29 százalékkal 1418 forintra erősödött kedden, 4 forinttal az ellenállási szint felett zárt 261,4 millió forintos forgalomban. Az Equilor elemzője szerint a következő fontos szint a papírban 1458 forintnál található.
A Richter árfolyama továbbra is a 10 300 forintos támasz közelében mozog, míg ellenállás 10 560 forintnál látható - írta. A gyógyszerpapírok árfolyama 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 400 forintra nőtt kedden, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.