Lekörözte a hazai tőzsde az európai részvénypiacokat
BefektetésA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1158,54 pontos, 1,13 százalékos emelkedéssel, 103 713,16 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta, hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a kereskedés iránya a nemzetközi kedvező hangulatot követte.
Megjegyezte, hétfőn az Amerikai Egyesült Államokban a munka ünnepe miatt nem volt tőzsdei kereskedés, Európában viszont kedvező hangulat volt a börzéken.
Az elmúlt hetekben erős negatív korrekciója után a budapesti tőzsde az európai társaihoz képest felülteljesített, a BUX index több mint 1 százalékkal emelkedett alacsony forgalomban, az amerikai piac zárva tartása miatt a befektetői érdeklődés nem volt túl élénk - tette hozzá. Kifejtette, a magyar piacot befolyásoló vállalati hírek hétfőn nem érkeztek.
A vezető magyar részvények közül az OTP árfolyamára kedvezően hatott a Magyar Nemzeti Bank közlése, hogy az Otthon Start Program jegyében enyhítenek a hitelezési feltételeken, és elindul a minősített vállalati hitelek programja. A Mol 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2934 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 390 forinttal, 1,32 százalékkal 29 920 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,73 százalékkal 1938 forintra emelkedett, forgalma 342,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,95 százalékkal 10 470 forintra erősödött, a részvények forgalma 544,3 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9282,52 ponton zárt hétfőn, ez 9,89 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
