Szinte megduplázható a PMÁP idei kamata a bankbetétekkel
BefektetésEzt is megértük: manapság szárnyalnak a bankbetétek. A lendületnek kétségkívül mozgatórugója az állampapírokból kiáramló megtakarítás, de az égbe szökő kamatszinteket segíti az inflációnál magasabb jegybanki alapkamat is. A napokban több bank is elkezdte felfelé húzni a kamatszinteket, így azok még feljebb kerültek az inflációkövető állampapír idei kamatszintjétől – írja a BiztosDöntés.hu.
A kockázatmentes befektetők elvárása általában az szokott lenni, hogy legalább az inflációt kompenzálja a bankbetét kamata. Bár az inflációt havonta méri a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a korábban igen népszerű Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) befektetői idén – a tavalyi évi inflációja alapján - egész évben 3,7 százalékos kamatot kapnak a pénzükre. Ehhez 0,25 és 1,5 százalék közti kamatprémium jár, sorozattól függően. Így a tényleges kamat évi 3,95 és 5,2 százalék közötti lesz.
A PMÁP sorozatokból idén még hátravan:
- március 27-én 260,774 milliárd,
- április 20 és 22 között 718,138 milliárd,
- május 21-én 519,711 milliárd,
- június 20-án 240,023 milliárd, míg
- július 20-án és 26-án összesen 391,539 milliárd forintnyi összegű állampapír befektetés kamatfordulója.
A kamatfizetésben hátralévő 9 PMÁP sorozat közül összesen 424,231 milliárd forintnyi állampapír befektetés futamideje az idei kamatfizetéssel véget is ér, így ezeknek a papíroknak a befektetői mindenképpen befektetési döntéshelyzet előtt állnak.
A 15 százalékos kamatadó (hivatalos nevén személyi jövedelemadó) és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) levonása miatt ez 5,48 és 7,22 százalék közötti bruttó betétkamat szintet jelent a bankbetétek piacán, ha a befektető ezt választja az inflációkövető állampapír helyett.Ennél azonban ma már vannak magasabban kamatozó bankbetétek.A legjobb kamat megközelíti az inflációkövető állampapír kamatszintjének dupláját
A bankbetétek bankonként és ügyfelenként 100 000 euróig, azaz mintegy 40 millió forintig ugyanolyan biztonságban vannak, mintha állampapírba tenné a pénzét a befektető.
Ha így nézzük, akkor most egy különleges időszakban vagyunk, hiszen a banki betétekkel jobb kamatokat el lehet érni, mint az inflációkövető állampapírral, mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Évi 10 százalékos betétkamat is elérhető 3 hónapra a befektetési alappal kombinált a CIB Bank CIB Tandem Megtakarítás Magnifica Kedvezménnyel nevű betéttel, mely a bank prémium ügyfeleinek szól. Ehhez 10 millió forintos átlagos vagyon, vagy 800 000 forintos átlagos jóváírás szükséges. E nélkül a CIB Tandem Megtakarítás választható, amely évi 7 százalékos betétkamatot nyújt 3 hónapra.
Mindkét esetben legalább a betétben elhelyezett összeg kétszereséért kell vásárolni a meghatározott befektetési termékek valamelyikéből. Mindkét konstrukció befektetési része nem kockázatmentes, a befektetett tőke kockázat alatt áll. A Gránit Banknál a Gránit eBank betét 3 hónapra évi 6,50 százalékos kamatot fizet új pénzre, aktivált eBank szolgáltatás és legalább két egymást követő hónapban érkező, egyenként legalább 400 000 forintos egyösszegű jóváírás esetén. A Gránit Bank befektetéssel kombinált Gránit Hozampáros betétjének lekötött betét része évi 8 százalékos betétkamatot fizet 4 hónapra. A befektetési rész mértéke 50 százalék. Itt is eltérő a konstrukció kockázata a befektetési és a lekötött betéti rész között. Évi 8 százalékos kamatra fektethetik be pénzeiket a K&H Banknál bankszámlával már legalább 1 hónapja rendelkező ügyfelek a K&H rajt betétben 90 napra, új pénzre. A privát banki ügyfelek 1 százalékkal magasabb kamatot kapnak (évi 9 százalékot). Ugyancsak évi 8 százalékot fizet 180 napra a K&H mix megtakarítás betéti része (50 százalékos befektetési résszel). A konstrukció befektetés része itt sem kockázatmentes.A MagNet Banknál az új pénzre szóló PRIZMA FORINT Betét ajánlat 3 hónapra évi 6,62 százalékos, 6 hónapra pedig évi 6,45 százalékos lekötött betét kamatot kínál.
Új ügyfelek számára szól a HELLO betét ajánlat, mely 6 hónapra évi 4,2 százalékos kamatot ígér, plusz egy sávosan változó bónusz összeget, mely viszont kamatadó-mentes és szochó-mentes. Ennek a hozamhatása olyan, mintha az évi 4,2 százalékos bruttó lekötött betétkamatot évi 1,39 és 2,78 százalék közötti bruttó kamattal emelné meg, a lekötött összegtől függően. Így 5,59 és 6,98 százalék közti bruttó kamattal lehet számolni. Szintén kiemelkedő kamatot nyújt még a Magyar Cofidis Bank Cetelem Takarékszámlája 1 évre 5,75 százalékos, 18 hónapra évi 5,5 százalékos betétkamatot kínálva. Az MBH Bank szintén kínál magas kamatot nyújtó bankbetétet a Prémium ügyfelek számára. Új pénzből, vagy a bankcsoportnál lejáró állampapírból, illetve állampapír visszaváltásból származó pénzeiket 6 hónapra évi 6,5 százalékos kamattal köthetik le a bank meghatározott fizetési számlacsomaggal rendelkező ügyfelei.
Magas kamatot fizet az OTP Bank kizárólag bankfiókokban elérhető ajánlata, mely 6 hónapra és új pénzre évi 6,5 százalékos lekötött betétkamatot kínál a Prémium forint betétben. A magas kamat feltétele a lakossági Bázis Számla megléte, melyhez Prémium Next szolgáltatás kapcsolódik.
Devizában is lehet takarékoskodni
Noha a devizában történő befektetés árfolyamkockázatot rejt, de a devizaárfolyamok emelkedése most extra hozamot termelhet a befektetőknek.
Aki ebben bízik, az akár euró lekötött betétek között is tud idehaza válogatni.
A CIB Banknál devizában is elérhető a befektetéssel közös betétlekötés. A prémium ügyfeleknek kínált CIB Euró Tandem Megtakarítás Magnifica Kedvezménnyel nevű konstrukció a betéti részre 3 hónapra évi 6 százalékos euró betétkamatot kínál. A befektetési jegyből a betétben elhelyezett összeg kétszereséért kell vásárolni. Prémium feltételek nélkül 3 hónapra évi 4 százalékos euró betétkamat érhető el.
A Gránit Banknál évi 0,95 és 2,75 százalék közötti lekötött betéti kamat érhető el euróban 1 és 12 hónap közötti futamidő esetén. Amerikai dollárban ugyanilyen futamidők mellett évi 2,5 és 3,5 százalék közötti kamat érhető el.
A K&H Bank amerikai dollár alapú befektetésre 30 és 365 nap közötti futamidők esetén 2,13 és 3,35 százalék közötti betétkamatot kínál.
A MagNet Banknál a Prizma euró betét kínál versenyképes kamatot. 3 hónapra évi 1,7 százalékos, 6 hónapra pedig évi 2,11 százalékos betétkamatot fizet.
Mind forintban, mind pedig devizában 15 százalékos kamatadó és 13 százalékos szociális hozzájárulási adó terheli a feltüntetett kamatokat.