Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A korábban jelzett összeg ötszörösét is elérhetik a horvát földrengések okozta hazai károk

Biztosítás2021. jan. 5.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően - olvasható a MABISZ közleményében.

A december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok a százmillió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak. Ugyanakkor több, nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező társaság is kihangsúlyozta, hogy további bejelentésekre számít.

A szerződések rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.

500 millió forintos kár keletkezett a földrengések miatt

Feltehetőleg az év vége és a hosszú hétvége miatt az újév első napjaira valóban megsokszorozódtak a tavalyi számok: közel háromezer bejelentés nyomán a becsült kárösszeg megközelíti az ötszáz millió forintot.

Ez az összeg önmagában nem számít kirívónak, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is megterhelheti a biztosítói kasszákat, az egy bejelentésre jutó kb kétszázezer forint azonban viszonylag magasnak számít. Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar.

Mindenről ajánlott készíteni fényképet

A társaságok folyamatosan térítik a károsultaknak a jóváhagyott kifizetéseket, van olyan biztosító, amelyik a szemlézett károk mintegy kilencven százalékában már le is zárták az eljárást. Az ügyintézést jelentősen segíti, hogy az elmúlt évben – részben a járványveszély miatti kihívásra válaszul – a biztosítók felgyorsították digitalizációs szolgáltatásaik kiépítését a kárbejelentési és a kárfelmérési területeken is. Egyes biztosítóknál a bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak.

Amennyiben viszont helyszíni kárszemle válik szükségessé, akkor csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el - mint például a megrongálódott épületek esetleges áramtalanítása, a vízvezetékek lezárása -, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

A legtöbb kárt Baranyából, Somogyból és Zalából jelentették

Az összesített és már feldolgozott adatok alapján a legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli Baranyából, Somogyból és Zalából jelentették. A kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.

A 4 millió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással Valamennyi hazai lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb.

Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint. A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.