Így alakította át a járvány az utazási szokásainkat

Biztosítás2022. júl. 7.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A koronavírus-járvány enyhülése meghozta a magyarok utazási kedvét, a korlátozások fokozatos feloldásával egyre többen terveznek külföldi nyaralást. Számuk az idén ugyan már megközelíti, de még nem éri el a pandémiát megelőző, 2019-es szintet. A Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás eredménye azt mutatja, hogy a külföldi utak tervezésekor felértékelődött a biztonság szerepe. Az utasbiztosítás megkötése főleg azok körében vált még fontosabbá, akik korábbi útjaikon is rendelkeztek hasonló védelemmel. Rájuk az is jellemző, hogy inkább emelt szintű, drágább szolgáltatást választanak most, mint a járvány kitörése előtt, hogy megóvják magukat és szeretteiket az esetleges kellemetlenségektől, váratlan plusz kiadásoktól - olvasható a Groupama közleményében.

A koronavírus megjelenése felforgatta az utazási szokásainkat. A 18 és 56 év közötti lakosság körében végzett országos kutatás* eredménye szerint a pandémia kitörése óta a megkérdezettek csupán negyede lépte át az országhatárt, 39 százaléka pedig azt válaszolta, hogy a járvány miatt még mindig ritkábban utazik külföldre, mint azt megelőzően.

Az adatokból az is jól látszik, hogy a külföldi nyaralást tervezők száma ugyan a korlátozások enyhítésének, feloldásának köszönhetően meredeken emelkedik, de még így is csak megközelíti, és nem éri el a 2019-es szintet.

Három évvel ezelőtt a válaszadók nagy hányada, 56 százaléka tervezett külföldi nyaralást, ez az arány most csupán 49 százalék.

Az utazási kedv erősödése főként azokra jellemző, akik korábban is pihentek más országokban. A legjellemzőbb a 3-6 napos külföldi nyaralás. A megkérdezettek 8, illetve 9 százaléka válaszolta azt, hogy a járvány kitörése óta rövidebb külföldi utakra megy vagy közelebbi úticélt választ.

Egyre többen választják az emelt szintű biztosítási védelmet

A kutatás eredménye azt mutatja, hogy a járvány miatt a külföldre utazók negyede számára fontosabbá vált, hogy legyen utasbiztosítása, 16 százalékuk pedig jobban figyel arra, hogy a kiválasztott konstrukció minél több és magasabb értékű szolgáltatást tartalmazzon. Jellemzően azok váltak még tudatosabbá ebben a kérdésben, akik korábbi utazásaik alkalmával is éltek ezzel a lehetőséggel. 50 százalékuk érzi úgy, hogy most még fontosabb az utasbiztosítás, mint két évvel ezelőtt. A felmérésben résztvevőket arról is megkérdezték, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a konstrukció kiválasztásakor.

 Bár a magyarokra vásárláskor általában az árérzékenység a jellemző, az utasbiztosításoknál most ebben elmozdulást látunk. A biztonság egyre fontosabbá válik. A kutatás eredményei szerint a válaszadók többsége számára az az elsődleges szempont egy konstrukció kiválasztásakor, hogy milyen kockázatokra nyújt fedezetet, és csak azután következik a díja. A harmadik legfontosabb tényező pedig az, hogy az adott biztosítási csomag maximum mekkora összegig fedezi a károkat baj esetén

– mondja Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

Ugyancsak kiemelt szempont – nem sokkal lemaradva az első háromtól –, hogy az utazás lemondása, elhalasztása, meghiúsulása, meghosszabbítása esetén lehet-e módosítani vagy törölni a biztosítást, illetve a válaszadók azt is mérlegelik, hogy milyen az adott biztosító kárrendezési gyakorlata. Fontos tudni, hogy a Groupama Biztosító utasbiztosításai érvényesek a koronavírus miatti megbetegedések esetén is.

A covid fedezetet igazoló úgynevezett covid záradékot a társaság utasbiztosítási kötvénye július elsejétől angol nyelven is tartalmazza – ezzel is egyszerűsítve akár a beutazást egyes célországokba vagy akár a megbetegedés miatt szükségessé váló külföldi egészségügyi ellátást.

Nemcsak az idők, az árak is változtak

A nyaralás várható költségeinek emelkedése jól kirajzolódik a kutatás válaszaiból is: az idén nyári tervezett költések meghaladják a 2019-ben mért egész éves utazási büdzsét

Míg a pandémia előtt az utazók mintegy 70%-a számolt személyenként 300 ezer forint alatti költéssel külföldi nyaralásai alkalmával, most csupán 50%-uk tudja kigazdálkodni ennyiből a nyaralását.

A válaszadók közel harmada arról nyilatkozott, hogy a külföldi költekezése meghaladja majd a 300 ezer forintot, míg pár éve még csak minden tizedik ember számított erre.

Repülő és busz helyett is autózunk

A friss kutatás készítői azt is felidézték, hogy a legnépszerűbb közlekedési mód 2019-ben az autózás (39 százalék) volt, ezt követte a repülő (30 százalék), illetve más távolsági tömegközlekedési eszköz, jellemzően a busz és a vonat (21 százalék). A sorrendben idén nincs változás, de az arányok eltolódtak. A repülőt (23 százalék), valamint a buszt és vonatot (15 százalék) arányaiban jóval kevesebben választják, mint három évvel ezelőtt.

A Groupama Biztosító arra hívja fel a figyelmet, hogy a légiközlekedésben tapasztalható fennakadások, poggyászkezelési nehézségek miatt érdemes a megszokottnál korábban, akár három órával a gép tervezett indulása előtt kiérni a reptérre, inkább ott álljunk tovább a sorban, mintsem, hogy lemaradjunk a nyaralásról. A gépkocsival utazók pedig készüljenek arra, hogy az üzemanyagárak emelkedése jelentősen megdobhatja a tervezett költségeket, ha egy teli benzineskanna nem is fér be a telapakolt csomagtartóba, ilyen esetekre legyen náluk pénzügyi tartalék.

Horvátország helyett inkább Olaszország és Görögország

Továbbra is Horvátország a legnépszerűbb úti cél, de 2019-hez képest idén Olaszország és Görögország is kezd felzárkózni.

Míg a pandémia előtti utolsó nyáron a külföldre utazók 27%-a tervezett horvátországi nyaralást, most ez az arány 24 százalékra mérséklődött. Olaszországot ugyanakkor most jóval többen (12 helyett 18 százalék) választják, míg Görögország esetében még látványosabb a növekedés: a három évvel ezelőtti 8-ról 17 százalékra emelkedett azok száma, akik ide terveznek utazást.

A Groupama Biztosító szakértői arra kérik a külföldi utazást tervezőket, hogy indulás előtt mindig tájékozódjanak az adott országban érvényes aktuális szabályokról, valamint a sok esetben azokhoz kapcsolódó utasbiztosítási feltételekről, a Konzuli Szolgálat weboldalán naprakész információkat találnak.

A listavezetőnél most erre érdemes készülni: 2022. május 2-ától a magyar/uniós és harmadik országbeli állampolgárok szabadon és korlátozásmentesen léphetnek be Horvátországba, függetlenül attól, hogy az EU-ból vagy az unión kívülről (pl. Egyesült Királyság, Bosznia-Hercegovina) lépnek be. A határátlépéshez nem szükséges COVID igazolvány, teszt vagy védettségi igazolvány felmutatása, egyéb védettségi feltétel teljesítése.