Kátyúkár: mit kell tennünk, ha megtörtént a baj?

Biztosítás2020. feb. 12.BGA
A rovat támogatója:

Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, akár évi 2-3 ezer forintért. Az átlagos kárösszeg pár tízezer forint, azonban a futóműben okozott kár akár a több százezret is elérheti.

Még ha nem is volt az idén vastagabb hó az utakon, jegesedés annál inkább. A téli fagyok ugyanis súlyosan meg tudják rongálni a közutakat, ezért most kezdődik csak az igazi „kátyúszezon”. Az úthibák javítása általában tavasszal kezdődik meg, gyakran nyár elejéig is elhúzódik, addig viszont számtalan autót tesznek tönkre minden évben. A kátyúk okozta leggyakoribb kár a defekt, illetve a felni sérülése, de előfordul futómű-károsodás is sőt, akár balesetet, személyi sérülést is okozhat a kátyú. Az átlagos kárösszeg pár tízezer forint, azonban a futóműben okozott kár akár a többszázezret is elérheti.

Bár az utak állapotáért az út fenntartója felel, azonban a káreseményt mindig a kárt szenvedett autósnak kell bizonyítania. 

A településeket összekötő útvonalak, illetve az autópályák a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak, a lakott területen belüli útszakaszok az illetékes önkormányzat hatáskörébe tartoznak. Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalainak kezelője a fővárosi, az egyéb úthálózatoké a kerületi önkormányzatok.

Budapest közútjain évente mintegy 30-35 ezer kátyú keletkezik, ezek döntő többsége a téli hónapokban. De országosan sem jobb a helyzet, ebben az időszakban százezres nagyságrendben keletkeznek kisebb-nagyobb úthibák, amit jelentősen elősegít az a tény is, hogy Magyarország fő- és mellékúthálózatának átlagéletkora meghaladja a 40 évet.

A kátyús balesetekhez akkor is érdemes rendőrt hívni, ha nem történt személyi sérülés, mivel a hatósági jegyzőkönyv fontos dokumentum lehet a bizonyítási eljárás során. Az esetet mindig alaposan dokumentáljuk: készüljön több irányból is fénykép a kátyúról, az autóról, a helyszínről és jól láthatóan a keletkezett sérülésről. Ha a balesetet más is látta, érdemes feljegyezni a tanú vagy tanúk elérhetőségét.

A bejelentéssel a károsultnak a közút fenntartójához kell fordulnia. A bejelentésnél közölni kell az esemény idejét, pontos helyét, valamint, hogy milyen körülmények között történt a baleset. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen készült hatósági jegyzőkönyvet, valamint a fényképfelvételeket, tanúnyilatkozatokat, továbbá – amennyiben rendelkezik vele – a kár összegét igazoló javítási számlát. A kár pontos összegének tanúsításához feltétlenül kérjünk számlát a gépjármű javítási munkálatairól, és őrizzük is meg a procedúra befejezéséig, továbbá érdemes lehet az esetlegesen kicserélt alkatrészeket is megtartani.

Ha több gépjármű is károsodott, azokat külön-külön is be kell jelenteni, az autók sérüléseit ugyanis egyenként számolják el – mondta Cseh Anett a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője. Hozzátette: személyi sérülés esetén az orvosi dokumentációt is be kell mutatni. A bejelentéshez ne felejtsük el csatolni a forgalmi engedélyről készített másolatot! Szükség esetén hiánypótlásra is felszólíthatják a bejelentőt, ezért érdemes e-mail címünket is megadni. 
Kátyúkár biztosítás esetén nem az útkezelő, hanem a saját biztosítónk felé jelenthetjük be a kárt. 

A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel. A szakértő szerint itt is rendkívül fontos a részletes dokumentáció, ennek hiányában ugyanis a biztosító sem tud fizetni. Mint ahogy akkor sem, ha a megengedettnél gyorsabban hajtott az autós, vagy figyelmeztető tábla jelezte az úthibát.

Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, akár évi 2-3 ezer forintért.

A kátyúkár biztosítást az hívta életre, hogy az ilyen károk átlagos összege 20 ezer forint körüli, a casco biztosítások önrésze pedig ettől jellemzően magasabb. Egyes biztosítóknál létezik olyan szolgáltatás is, amely a kár – meghatározott limitig történő – megtérítése mellett egyfajta jogsegély-szolgáltatást is nyújt, eljár az út kezelőjénél a biztosítási limitet meghaladó kártérítés megfizetése ügyében.

A kötelező biztosítás kalkulátor segítségével könnyedén összehasonlíthatja a Netrisk.hu biztosító partnereinek kgfb ajánlatait – hívta fel a figyelmet Cseh Anett. Ehhez csupán néhány egyszerű adatot kell megadnia. Legyen az akár egy új kötelező gépjármű biztosítás megkötése, akár szolgáltató váltás, a biztosítás kalkulátor végigvezet a szükséges lépéseken, így percek alatt kiválasztható a megfelelő ajánlat. 

Vezetéstechnikai szakértők szerint, ha látjuk, hogy elkerülhetetlen a kátyú, a biztonságos közlekedés keretein belül minél jobban csökkentsük a sebességet! Amikor viszont a kátyúba érkezünk, engedjük fel a fékpedált! Ha ugyanis a gumi fékezetlenül tud átgördülni az úthibán, lényegesen kisebb erőhatás éri az abroncsot, illetve rajta keresztül a felnit és a futóművet is. Ha pocsolyába hajtunk, mindig számítanunk kell arra, hogy a felszín akár 20-30 centiméter mélységű gödröt rejt.