Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Biztosításegy órájaNövekedés.hu
A rovat támogatója:

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.

A lakásbiztosítási kampány második hetében a kampány első hetéhez viszonyítva lényegében nem változott a lakásbiztosításokkal kapcsolatos érdeklődés mértéke. A Bank360 oldalán a március 9-15. között elvégzett lakásbiztosítási kalkulációk mennyisége mindössze 1,6%-kal múlta felül a március 2-8-i héten elvégzett kalkulációk mennyiségét. Viszonyításképp, a kampány első hetében még 38,8%-os emelkedés volt megfigyelhető a kampány előtti utolsó hét (február 23 – március 1.) adataihoz viszonyítva.

Az első hét fokozott érdeklődése tehát a második héten is megmaradt, ám további emelkedésre már csak mérsékelten került sor.

Hasonló folyamat volt megfigyelhető a megkötött szerződések számát illetően is. Míg február utolsó és március első hetének viszonylatában 31,8%-kal bővült a megkötött lakásbiztosítási szerződések száma, addig március első és második hetének viszonylatában már 2,6%-kos csökkenés volt megfigyelhető. Az összkép tehát hasonló, mint a kalkulációk esetében – a kampány előtti időszakhoz képest felfokozott, ám a kampány első hetéhez képest stagnáló érdeklődés mutatkozik.

Más kép rajzolódik ki előttünk, amennyiben a megkötött szerződések, illetve a kalkulációk számát a tavalyi év azonos időszakának adataival vetjük össze.

A 2026. március 1–15. közötti kalkulációk mennyisége 52,9%-kal csökkent a 2025. március 1–15. közötti kalkulációk mennyiségéhez képest. Ugyancsak jelentős, bár az előző adathoz képest mérsékeltebb arányú visszaesés történt a szerződések számában, amely 35,1%-kal csökkent a 2025-ös eredményhez képest.

Érdekesség, hogy a tavalyi és az idei kampány első hetének adatait összehasonlítva a 2026-os szerződésszám még 38,3%-os lemaradásban volt a 2025-ös adathoz viszonyítva, tehát a kampány második hetében ebben a tekintetben némileg javult a helyzet.

Tovább árnyalja a képet, hogy míg a 2025. március 1. és 15. között megkötött lakásbiztosítási szerződések 39,1%-ánál jelölték meg a márciusi kampányt a korábbi szerződés felmondásának okaként, addig a 2026-os kampányidőszak eddig eltelt részében megkötött szerződések esetében ez az arány már csak 35,7% volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy az idei év első hetének adataihoz viszonyítva itt is javulás volt megfigyelhető, ugyanis a kampány első hetében megkötött szerződések esetében még csak 31,3% volt ez az arány.

Tavaly a kampány második fele volt erősebb

A kampány második hete a tavalyi évben gyengébben teljesített, mint a kampány első hete. Valójában a kampány második hetének viszonylagos gyengélkedése a tavalyi évben még jelentősebb is volt, mint az idei évben. A tavalyi kampány első felében megkötött szerződéseknek ugyanis az 54,8%-a az első héten köttetett, míg a második héten kötött szerződések aránya csupán 45,2% volt. Ez a különbség az idei évben csekélyebb, ugyanis a kampány első felében megkötött lakásbiztosítási szerződéseknek az 50,6%-a született az első, 49,4%-a pedig a második héten.

A tavalyi kampányt tovább elemezve világosan látszik, hogy az ügyfelek jelentős része egészen az utolsó hétig halasztotta a váltást. Sőt, valójában ennél is tovább mehetünk – a tavalyi kampányidőszakban a Bank360 oldalán keresztül megkötött lakásbiztosítási szerződések 14,4%-a a kampány utolsó napján, 2025. március 31-én került megkötésre.

Mindez még látványosabb, ha a tavalyi kampányidőszakot két részre osztjuk. Ebben az esetben elmondható, hogy 2025 márciusának első felében született a tavaly márciusban kötött lakásbiztosítás szerződések 36,7%-a, míg a hónap második felében kötött szerződések részaránya 63,3% volt.

Amennyiben a tavalyihoz hasonló ügyfélviselkedést feltételezünk az idei évben is, úgy kijelenthetjük, hogy a szerződéskötések java még hátra van.

Így néznek ki az idei szerződések

A 2026-os lakásbiztosítási kampány első két hetében megkötött biztosítási szerződések átlagos éves díja 35 553 forint volt, ami 4 656 forinttal kevesebb (-11,6%) a tavalyi év azonos időszakában megkötött szerződések 40 209 forintos átlagos díjánál. A szerződők elsöprő többsége, 89,6%-a éves díjfizetési gyakoriságot választott. Féléves díjfizetési ütemet mindössze a szerződők 2%-a, negyedéves ütemet a szerződők 5,7%-a, havi ütemet pedig a szerződők 2,7%-a választott a kampány első két hetében.

A lakásbiztosítási kampány első két hetében megkötött biztosítási szerződések közül a legolcsóbbnak 3 642 forint az éves díja, míg a legdrágább szerződés esetében ez az összeg 193 812 forint. Előbbi egy miskolci társasházi lakás, utóbbi pedig egy budapesti családi ház volt.

A vizsgált időszakban megkötött szerződések 53,8%-a családi házra, 37,5%-a társasházi lakásra, 5,2%-a sorházra, 3,5%-a pedig ikerházra megkötött biztosítás volt.

A biztosított ingatlanok 68%-a kőből vagy téglából épült, míg a panellakások aránya 11,9% volt a vizsgált időszakban. A beton részaránya 5,7%, a könnyűszerkezetes ingatlanoké 3,2%, a tisztán vályogé 1,5% volt az újonnan kötött szerződéseken belül. A vegyes falazat vályoggal a szerződések 7,9%-ában, míg a vegyes falazat vályog nélkül a szerződések 1,7%-ában lett megjelölve az ingatlan építőanyagaként.

Az ingatlanokra az ügyfelek által kért biztosítási összegek átlagos értéke 54 449 677 forint volt az idei kampány első felében, illetve a szerződések 17,1%-ában az újjáépítési érték lett meghatározva konkrét összeghatár helyett.

Az ügyfelek által az ingóságokra kért biztosítási összegek átlaga 8 462 785 forint volt, míg az újrabeszerzési érték a szerződések 12,4%-ában lett megjelölve az ingóságokra vonatkozó biztosítási összegként.

Az első két hét adatai alapján az is elmondható, hogy a szerződők többsége saját használatban lévő ingatlanra kötötte biztosítását (91,8%), míg a bérbe adott (4,9%) és a bérelt (3,2%) ingatlanok aránya együttesen sem érte el a 10%-ot.

A kampány első felében biztosított ingatlanok átlagos hasznos alapterülete 88,7 négyzetméter volt, míg az ingatlanok átlagos életkora 47,3 év volt.