Netrisk: 140 milliárd forint sorsa a tét - indul a lakásbiztosítási kampány
BiztosításIdén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják - olvasható a Netrisk közleményében.
A korábbiakhoz képest idén más lehet a márciusi lakásbiztosítási kampány. Részben azért, mert az elsőlakás-vásárlók számára elérhető államilag támogatott lakáshitelek élénkülést hoztak az lakóingatlanok piacára, amely extra keresletet jelent. Részben pedig azért, mert az utóbbi évek lakásdrágulása miatt jóval nagyobb az érintett lakásállomány összértéke. Magyarországon több mint 4,6 millió lakóingatlant tartanak nyilván, melyeknek 87 százaléka lakott a legutóbbi népszámlálási adatok alapján. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb – múlt év második negyedévére vonatkozó elemzése – szerint egy lakás átlagos ára már 35,5 millió forint. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakóingatlan-álllomány összértéke átlépte a 140 ezer milliárd forintot.
„Minimumbiztosítás” helyett inkább teljes körűt érdemes kötni
Ebből az adatból is látható, hogy a magyarok legfontosabb vagyontárgya a lakóingatlan, amelynek értéknövekedését a biztosításokban is le kell követni. Komolyabb baj esetén egy alulbiztosított lakásnál a kártérítés nem biztos, hogy megfelelő fedezetet jelent a helyreállításra
– mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.
A lakáshitelekhez legtöbb esetben kötelezően megkötendő lakásbiztosításoknál sokszor az ügyfelek csak a bank által elvárt minimális fedezetet kötik meg.
Ez pedig veszélyes lehet, hiszen egy komolyabb kár esetén a minimumbiztosítás gyakran csak a hiteltartozást fedezi, de nem nyújt elegendő forrást az ingatlan helyreállítására vagy az ingóságok pótlására.
A szakember hozzátette, hogy szintén érdemes elővenni a korábbi, akár évekkel ezelőtt megkötött lakásbiztosítási szerződéseket. Az építőanyag-árak és a kivitelezési költségek drasztikus emelkedése miatt a régebbi kötvényekben rögzített összegek mára elavultak, így a tulajdonosok jelentős része tudtán kívül alulbiztosítottá válhatott.
A márciusi kampány éppen arra ad lehetőséget, hogy a biztosítási összegeket a valós piaci árakhoz igazítsák.
2024 óta ugyanis már évente már kétszer – a biztosítási évfordulókor és minden év márciusában – lehet biztosítást váltani. Ez azt jelenti, hogy ha kedvezőbb megoldást talál valaki, akkor indoklás nélkül, költségmentesen felmondhatja a meglévő szerződését, és új biztosítást köthet.
Mennyiért és milyet?
A biztosítási díjakat látva Budapesten egy átlagos társasházi lakás éves lakásbiztosítási védelme a Netrisk adatai szerint jelenleg 26 ezer forint, ami éves szinten 2,5 százalékos emelkedést jelent. Egy átlagos vidéki családi ház esetében ugyanez az összeg 46 ezer forint, ez pedig közel 4 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az újrakötésnél azonban nemcsak az árra, hanem a szolgáltatásokra is érdemes figyelni.
A modern szerződések ma már olyan kiegészítő fedezeteket is tartalmaznak, amelyek korábban nem voltak elérhetőek: ilyen a napelemek, hőszivattyúk védelme, vagy az elektromos autók töltőberendezéseire vonatkozó biztosítás.
A leggyakoribb káresemények – mint a vihar, a beázás vagy a csőtörés – mellett a 24 órás gyorsszerviz (asszisztencia) is az egyik legnépszerűbb elem lett.
Mínusz 18 ezer forint
Besnyő Márton hozzátette, hogy az idei kampányban a Netrisk adatai szerint eddig átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak, de minden 5. szerződő akár 40 százalék feletti összeget is megtakarít, ami átlagosan több mint 30 ezer forintot jelent. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják, közel 30 százaléka az ügyfeleknek a korábbi biztosítási díjánál drágább csomagra vált.
A tudatosságot jelzi az is, hogy a lakásbiztosítások összehasonlítása után alig az emberek fele választja a legolcsóbb opciót, és ez az arány egyre csökken.
A márciusi időszak tehát a biztosítók közötti verseny miatt a legalkalmasabb arra, hogy a tulajdonosok megtalálják a legjobb ár-érték arányú védelmet életük legnagyobb befektetésére. A kampány iránti kimagasló érdeklődést jól mutatja, hogy a Netrisk felületén márciusi időszakban a kalkulációk száma 6-7-szeresére nőtt az elmúlt években

