200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege
VállalkozásÚjabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket - derül ki az EXIM Magyarország közleményéből.
Az újabb keretemelést a vállalkozások finanszírozási igényei és a jelenlegi piaci környezet indokolják, amelyben korlátozottan érhetők el kedvező feltételű finanszírozási lehetőségek. A 200 milliárd forintos keretbővítésből 100 milliárd forint kifejezetten a forgóeszközök finanszírozására irányul. A forgóeszköztervek megvalósítása esetében a vállalkozások legfeljebb 1 milliárd forint összegű pénzügyi forrást igényelhetnek. A lízinghitelek finanszírozási kerete további 40 milliárd forinttal emelkedik, míg a beruházási és zöld beruházási hitelek kerete összesen 60 milliárd forinttal bővül. A termékekre a kérelembefogadás március 16-tól indul.
A Demján Sándor Program EXIM-es termékeire az indulás óta 2863 darab igény érkezett be és eddig összesen 778 vállalkozás számára tudtunk támogatást nyújtani. Ez nagyon fontos visszajelzés számunkra és egyértelműen mutatja, hogy a hazai vállalkozások számára valódi értéket jelentenek a kedvező feltételekkel elérhető forrásaink. A keret bővítésével a célunk, hogy a hazai kis- és középvállalkozások minél szélesebb köre férjen hozzá kedvező kamatozású finanszírozási lehetőségekhez, ezzel elősegítve méretük növekedését, valamint versenyképességük és exportteljesítményük erősítését
– nyilatkozta Dr. Berta Adrienn, az EXIM Magyarország vezérigazgatója.
A program tavalyi indulása óta az EXIM Magyarország összesen 655 milliárd forint értékben fogadott be finanszírozási kérelmeket. Az igénylések ágazati megoszlása alapján a termékpaletta a vállalati igények széles körét fedi le. A befogadott hitelvolumen 26 százaléka a feldolgozóiparhoz, 24 százaléka az ingatlanfejlesztés és építőipar területéhez, míg 18 százaléka a kereskedelemhez kapcsolódik. A befogadott kérelmek összege 50 százalékban forint-, 50 százalékban euróalapú konstrukcióra érkezett.
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program hatékonyan járul hozzá a magyar gazdaság dinamizálásához, a vállalkozások beruházási aktivitásának fenntartásához, valamint az exportképesség erősítéséhez.
Az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett termékei 2025. január 6-án indultak, négy finanszírozási konstrukcióval és 350 milliárd forintos kezdő keretösszeggel. A finanszírozási lehetőségek köre 2025 tavaszán tovább bővült. Március elején elindult a Jövő Exportőrei Lízing konstrukció, majd májusban a Jövő Exportőrei Befektetési Hitel és a Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel is elérhetővé vált a vállalkozások számára. Az új konstrukciók bevezetésével a program teljes keretösszege 600 milliárd forintra emelkedett. A forgóeszközhitel iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, a konstrukció 250 milliárd forintos kerete néhány nap alatt teljes egészében lekötésre került. 2025 novemberében – a vállalkozások részéről jelentkező jelentős finanszírozási igényekre reagálva – a Kormány döntése alapján további 100 milliárd forinttal 700 milliárd forintra emelkedett a program keretösszege.

