Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Netrisk: megérkeztek a kötelező biztosítások a rollerekre– 900-szoros különbségek is lehetnek a díjakban

Biztosítás2024. júl. 11.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Valamennyi biztosító, amely ajánl kötelező felelősségbiztosítást (KGFB-t), felkészült a július 16-i rajtra, amikortól már rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni. Ez várhatóan 30-40 ezer rollert érint a Netrisk szerint. A kötelező felelősségbiztosítást nem érdemes kikerülni, részben az alacsony díj, részben pedig az akár többmillió forintos okozott károk miatt. A díjat azonban több tényező is befolyásolhatja, és jelentős különbségek vannak.

Nem minden mikromobilitási eszköz érintett a törvénymódosítás szerint, a kötelező biztosítást azokra az eszközökre kell kötni, amelyeknek a tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer per órát, vagy 25 kilogrammnál nehezebbek és a legnagyobb tervezési sebessége meghaladja a 14 kilométer per órát.

10 ezer alatt, 100 ezer felett – erős a szórás

Pontos nyilvántartás nincs a magyarországi flottáról, így nehéz konkrét adatokat mondani arról, hány járműre kell majd biztosítást kötni július közepétől. Becsléseink szerint 30-40 ezer eszköz lesz érintett. Minden biztosítónak, amelynek már van kötelező felelősségbiztosítása, ki kell terjeszteni a szolgáltatását a mikromobilitási eszközökre, így például a rollerekre is. Ezek a biztosítók már kidolgozták a konstrukciókat

- mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. 

A szakember szerint a díjak között jelentős különbségek vannak, a legolcsóbb biztosítás bőven 10 ezer forint alatti összeget jelent, a legdrágábbakért pedig több mint 100 ezer forintot, akár több mint 300 ezer forintot is kell fizetni. 

A segédmotoros kerékpárok biztosítási díjai alapján a Netrisk már előzetesen is úgy becsülte, hogy a mikromobilitási eszközök átlagos biztosítási díja 8-10 ezer forint körül lehet majd. A biztosítók meghirdetett áraiból azt látjuk, hogy a legtöbb biztosító valóban ide is árazott. Viszont van néhány olyan szolgáltató, amely - valószínűleg a nemzetközi gyakorlatot követve vagy a túlzott kockázatot látva - jelentősen magasabb, 100 ezer Ft feletti, sőt akár 300 ezer forintot meghaladó díjat hirdetett a rollereknek. A Netrisk várakozása, hogy ezek az árak közeledni fognak egymáshoz

– tette hozzá Besnyő Márton. 

3-4 biztosítóé lehet a piac

A rollerekre vonatkozó kötelező biztosítások díját - csakúgy, mint más járműveknél, például az autóknál - több tényező befolyásolhatja. Egyebek mellett a rollertulajdonos a felhasználás jellege, állandó lakcíme, de pótdíjak és kedvezmények is módosítják majd a díjakat. 

A szakember hozzátette, hogy nem ugyanaz a biztosítási- és baleseti kockázat egy kisebb település alacsony forgalmú utcájában, mint egy nagyváros vagy Budapest útvonalain.

Az érintett biztosítók közül Besnyő Márton szerint várhatóan három-négy között lesz majd igazán nagy verseny, jó eséllyel ők fogják a legtöbb KGFB-t megkötni rollerekre. A díjak közötti eltérésekből már most látszik, hogy a rollereseknek érdemes lesz összevetniük a különböző ajánlatokat, ebben pedig a Netrisk.hu kalkulátorai is segítenek. 

Milliós kárt is okozhat egy baleset

Nem igazán érdemes megúszásra játszani, azaz elmulasztani a kötelező biztosítás megkötését az érintett rollerekre. A díjak viszonylag alacsonyak, cserébe akár több millió forintos károkozásra is megfelelő védelmet nyújtanak.

Egy nagyobb teljesítményű roller komolyabb sebességnél bekövetkező baleset esetén komoly sérüléseket okozhat a többi járókelőnek, de komoly kárt tud okozni más járművekben is. A rollereseknek érdemes elgondolkozni, hogy saját magukra is kössenek balesetbiztosítást, hiszen maguk is szenvedhetnek akár komoly sérüléseket is.