Tízmilliárd forintot is elérheti a júliusi viharkárok összege

Biztosítás2021. aug. 2.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A júliusi viharkárok nyomán a biztosítók közel tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra. Csak a lakásbiztosításokra kifizetett tételek meghaladják a tavaly előtti év május-augusztus közötti viharszezonjának teljes kárösszegét, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A júliusi viharok nyomán közel ötvenezer lakossági kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. Ezek alapján a már kifizetett vagy tartalékba helyezett összegek csaknem elérik az ötmilliárd forintot. Rég volt ennyi kárt okozó egy hónapnyi viharos időszak az országban.

2019-ben például a május 1- augusztus 31 közötti teljes viharszezon lakossági kárkifizetései nem haladták meg a 4,1 milliárd forintot (tavaly 6,6 milliárdot értek el).

Az elmúlt évtizedben az árvizekkel sújtott, kirívónak számító 2010-es év kivételével (amikor háromszázezret meghaladó kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a társaságok) a legrosszabb esztendőkben is nyolc milliárd forint környékén állt meg a számla. Idén a több mint két milliárdos május-júniusi időszakhoz adódik hozzá a júliusi ötmilliárd.

A biztosítói terheket tetézi, hogy az ipari létesítmények, intézmények oldaláról is két és fél ezret megközelítő kárbejelentés érkezett, mintegy másfél milliárd forint értékben.

Július első felének jégverései kirívó károkat okoztak a gépjárművekben is. Alig több mint egymillió gépjárműtulajdonos rendelkezik casco-val (kevesebb, mint húsz százalék). Ezen szerződések alapján hatezerhatszázan jelentettek kárt, amelyek kifizetésére a társaságok több mint 3,2 milliárd forint tartalékot képeztek.

Mindezeket figyelembe véve a júliusi viharszámla megközelíti a tízmilliárd forintot. Ebben az összesítésben még nincsenek benne az elmúlt hétvége vihar-adatai, valamint a mezőgazdaságban okozott károk.

A kárbejelentések a legtöbb esetben jégveréshez, villámcsapás másodlagos, indukciós hatásához (amikor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre), beázáshoz, villámárvizekhez, szélviharhoz kötődnek az ország legkülönbözőbb területeiről, elsősorban Budapestről és Pest, Komárom, Hajdú-Bihar, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből, valamint Tatáról, Debrecenből, Sellyéről, Érdről, Pécsről, Győrből.

Bár a július 10-e környéki jégverést követően egyes társaságoknál az átlagkár meghaladta az ötszázezer forintot, a hónap egészét tekintve a biztosítók 100-160 ezer forint közötti átlagkárral számolnak. Az ilyen nagyságrendű károk elszenvedői jellemzően egyszerűsített eljárással, néhány nap alatt a pénzükhöz jutnak. (Az ipari, intézményes átlagkárok ennél jóval magasabbak, 400-750 ezer forint közöttiek, míg a casco átlagkárok ötszázezer forint környékén mozognak.) A kárügyintézést gyorsítja, hogy a társaságoknál többnyire már nemcsak a bejelentést lehet online megtenni, de távszemlézésre, fotók beküldésére is van lehetőség.