MNB: a Generali Biztosító Zrt. is beléphet a fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára

Biztosítás2021. feb. 25.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Az MNB értesítette a Generali Biztosító Zrt.-t Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A piaci szereplőktől kapott jelzések szerint a közeljövőben további intézmények tervezik pályázatukat benyújtani. Rövidesen így a minősített otthonbiztosítások széles körben elérhetővé válhatnak, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét - olvasható a Magyar Nemzeti Bank sajtóközleményében.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programra pályázatot benyújtó Generali Biztosító Zrt. beadványát, s erről ma értesítette is a társaságot. Mivel a biztosító sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal – de legkésőbb 60 napon belül – megkezdheti itthon az MNB felé bejelentett minősített termékek forgalmazását.

Piaci jelzések szerint a közeljövőben további intézmények tervezik pályázatukat benyújtani, s szinte minden hazai biztosító tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval való indulást. Noha egy lakásbiztosítási termékfejlesztésnek és egyéb belső folyamatok kialakításának (a termék komplexitása és a járvány okozta helyzet miatt is) jelentős az időigénye, a lassabban startolókhoz képest előnybe kerülnek és piacot hódíthatnak majd az MFO termékükkel gyorsabban megjelenő szereplők. Minden jel arra mutat, hogy a fogyasztóbarát otthonbiztosítások hamarosan széles körben elérhetővé válnak az ügyfelek számára.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanis ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak.

Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mai lanyha verseny az ügyfelekért.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát (szűkített kizárásokkal és mentesülésekkel) az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak.

A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak.

A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.

A jegybank honlapján új információs felületet hozott létre az érdeklődők számára a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására. Az MFO termékek közti egyszerű eligazodást a jegybank által márciusban elinduló összehasonlító oldal is támogatja majd.