Sokat spórolhatnak az e-matrica ütemezővel az autósok
E-MATRICAOktóber 1-től leállította viszonteladóinál az éves, országos e-matrica értékesítését a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ), mivel az év hátralévő részében az autósok már jobban járnak a havi e-matricák vásárlásával. A járművezetőket a társaság ingyenes e‑matrica ütemezővel is segíti. Az online szolgáltatás már az éves változatnál olcsóbb havi jogosultságot kínálja az autósoknak, amelyeket automatikusan aktivál is a vásárló által megadott időpontokban.
A matricavásárlók érdeke indokolja, hogy október elsejétől már csak pár helyen, a NÚSZ saját hivatalos értékesítési csatornáin vásárolható meg a 2018-as évre szóló országos autópályamatrica. Ami egyben azt is jelenti, hogy a viszonteladói hálózatban, tehát a benzinkutakon, mobil applikációkon, partner-honlapokon már nem kapható a folyó évre szóló változat.
Az országos, éves e-matricák mindig a következő év január végéig érvényesek, ezt a típust tehát igazán nyárig érte meg megvásárolni, ezt követően az év hátralévő részében egyre inkább a havi változat jelent pénztárcakímélő választást.A NÚSZ Zrt. értékesítési adatai és a felhasználói szokások ennek ellenére azt mutatják, hogy az év második felében is számottevő a kereslet az éves e‑matricára. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy az autósok sajnos tévesen úgy tudják, az éves e-matrica a vásárlás időpontjától számított egy évig érvényes. Másrészt sokszor a kényelmi szempontok vezérlik a járművezetőket. „Az ügyfelek egy része nem akar vesződni a havi vásárlással, vagy attól fél, hogy elfelejti azt határidőre megvenni, ezért inkább biztosra megy, és marad az éves e-matricánál. Számukra dolgoztuk ki azt az ingyenes szolgáltatást, amellyel, ha kérik, az év végéig automatikusan aktiváljuk megvásárolt havi e-matricájukat” – fogalmazott Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.